Ugrás a fő tartalomra
65 éves Bill Gates, aki mindig egyszerre volt jó és rossz fiú Bátky Zoltán | 2020 október 28. 10:39 A Microsoft társalapítója a számítástechnikában is maradandót tett le az asztalra, de visszavonulása után sem pihen - megítélése viszont sosem volt teljesen egyértelmű. 1955. október 28-án született Seattle városában William Henry Gates III, akit a világ már szimplán Billként ismert meg. Tény, hogy nem indult rossz lapokkal, apja bankelnök, anyja pedig banki elnökségi tag volt: a kis Williamet épp ezért egy drága magániskolába íratták, amely 1968 nyarán az elsők között kezdett rendszeres számítástechnikai oktatásba. Először a BASIC programnyelvvel ismerkedett meg, legelső saját fejlesztésű szoftvere egy amőbajáték volt - mindez egy olyan gépen, amelynek nem volt kijelzője, csak nyomtatóra tudta elküldeni az aktuális állapotot. Még itt, az iskolában ismerkedett össze Paul Allennel, akivel később közösen alapította meg a Microsoftot - de azelőtt még akadt néhány vargabetű, még a középiskola alatt. Például a Computer Center Corporationnél, ahol Gates sokat fejlődött a programozás terén, de a vállalat csődbe ment. Ezután, szintén ketten próbálkoztak az Information Science Inc. vállalatnál, ahol bérszámfejtéshez használt szoftvert készítettek. Időközben eljött az egyetem ideje, és William a Hardvardra iratkozott be, de a matematika szak szárazsága láttán úgy döntött, hogy két év múltán otthagyja az intézményt - diplomája egyébként azóta sincs, és gyakran beszél arról, hogy ugyan nagyon fontos a magas szintű oktatás, de nem egy egyetemi diploma teszi az embert. Első saját vállalkozása jól indult, de gyorsan véget ért: a Traf-O-Data a Seattle közútjain végzett forgalommérési adatokat dolgozta fel számítógépes formában, amivel az 1973-as évben elkezdtek kiemelt összegeket keresni, viszont épp akkor indult egy állami cég hasonló tevékenységgel, amely elszipkázta előlük a munkát, ezáltal be is zárták a boltot. És ekkor jött egy újabb vállalkozás, amely szépen kinőtte magát. Pici, puha, mégis nagy és erős 1975-ben az első házilag összerakható személyi számítógépként hirdetett Altair elég gyors sikernek számított, Gates és Allen pedig lecsapott a lehetőségre: ajánlatot tettek a gyártónak, hogy saját BASIC nyelvet fejlesztenének a gépre. Az év júniusában létrejött az erre felhúzott új cég, amely az első időszakban kötőjellel írta a nevét - megszületett a mikroszámítógép és szoftver szavakból összegyúrt Micro-Soft. Az első időszak a BASIC portolásával telt, az Altair mellett Tandy, Commodore és Apple gépekre is a cég által készített programnyelv került. Az igazán nagy áttörést az jelentette, amikor az IBM is beszállt a mikroszámítógépes piacba és szintén Gates cégét bízta meg egy operációs rendszer elkészítésével. Ez végül egy hármas tagolású üzletté nőtte ki magát, ugyanis a cég a BASIC mellett a Fortran-t és az MS-DOS névre keresztelt fájlkezelő rendszert is szállította a Big Blue gépeire. 1983-ban jelentették be az első grafikus operációs rendszerüket: a Windows első verziói még inkább kiegészítőként, vagy egyfajta kényelmi rétegként működtek az MS-DOS fölött, de a Windows 95 megjelenése, majd később a professzionális és otthoni változatokat egyesítő Windows XP kiadása óta a legnépszerűbb PC-s rendszereknek számítanak. Eközben persze egyre szélesebb lett a Microsoft termékpalettája, az irodai programoktól a hálózati megoldásokig, mára pedig a felhőtől a vállalatirányításig az informatika legfontosabb területeit lefedik. Ezt viszont Gates már nem várta meg. Élet a Microsoft után 2006-ban jelentette be, hogy a Microsoftnál már csak részidőben vállal munkát, hogy minél több energiát fektethessen feleségével közös jószolgálati alapítványának, a Bill & Melinda Gates Foundationnek felépítésébe. A 2000-ben alapított szervezet humanitárius tevékenységekkel foglalkozik és nemzetközi kezdeményezéseket támogat a klímaváltozás területétől az egészségügyön át az oktatásig. 2014-ben Gates a Microsoft elnöki címéről is lemondott, azóta elnökségi tagként szerepel a vállalatnál, valamint Satya Nadella vezérigazgató technológiai tanácsadója. Érdekes, hogy Bill Gates megítélése sosem volt egyértelmű: a Microsoftnál töltött ideje alatt sokan ismerték el a cég szoftvereit, valamint az ügyes üzleti húzásokat, de legalább ennyien kritizálták a cég és vezetője egyes lépéseit. Ilyen volt már az is, hogy sokak szerint a Microsoft eleve "lopások sorozatára épült", mivel a BASIC, de még az MS-DOS sem volt eredeti, sokat merítettek más gyártók termékeiből, ahogy a Windows első változatai is egyértelműen más grafikus rendszerek nyomdokain haladtak. Később jött a Windows-t és az Internet Explorert összemosó antitröszt-per, és persze a kevéssé sikerült Windows verziók (Millennium Edition, Vista) sem váltottak ki osztatlan lelkesedést. Azt pedig hagyjuk is, hogy még ma is sokan kiabálnak rá kígyót-békát, mondván, sokkal többet segítene a jószolgálati alapítvány helyett, ha legendás vagyonát osztogatná el. És persze ott vannak azok a csodalények, akik szerint az egész koronavírus-járvány Bill Gates műve, aki az 5G hálózatokkal fertőzi meg az embereket, hogy aztán a védőoltásokkal mindenkit követni és lehallgatni képes chipeket injektáljon a Föld gyanútlan lakosságába.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...