Ugrás a fő tartalomra

Már kipróbálható Elon Musk űrből érkező internete


 | 
Elon Musk űrkutatással foglalkozó cége már el is indította a műholdas technológián alapuló Starlink internethálózatot, melynek teszteléséhez az USA-ban már többen megkapták a szükséges eszközöket.
A SpaceX egyre jelentősebb tényező az űrtechnológia terén, hiszen amellett, hogy folyamatosan dolgoznak az űrutazás megvalósításán, rengeteg egyéb téren is fejlesztik az eszközeiket. Legutóbb például arról számoltak be, hogy a Starlink műholdjaikkal lassan készen állnak arra, hogy megkezdjék a minden eddiginél gyorsabb műholdas internet tesztelését; ez a nap most elérkezett.
A cég már elkezdte kiválogatni azokat az embereket a korábbi jelentkezők közül, akik részt vehetnek a tesztelésben; tőlük most részletesebb adatokat kérnek arról, hogy hol laknak, ezzel állapítják meg, ki vehet részt a bétában. Egyelőre ugyanis kizárólag az USA északi és Kanada déli részén képesek a hálózat tesztelésére, így csak azok próbálgathatják a Starlinket, akik az északi féltekén, a negyvennegyedik és az ötvenkettedik szélességi fok között laknak, a fent említett két országban.
Akit kiválasztanak a teszthez, az kap egy parabolaantenna-szerű vevőegységet, valamint egy ahhoz kapcsolható routert; ezek segítségével lesz képes kommunikálni a Starlink szatellitekkel. Mivel a beüzemelés egészen biztosan technikai problémákkal jár majd, így a mostani tesztekben résztvevők nem oszthatják meg tapasztalataikat a nyilvánossággal, cserébe nem is kell fizetniük a szolgáltatásért - pontosabban a cég felszámol egy dollárt, hogy teszteljék a számlázórendszerüket.
A SpaceX a Starlinket elsősorban nem a meglévő internetszolgáltatások leváltására szánja, hanem az olyan helyek internetellátásának biztosítására, ahová a hagyományos megoldások bevezetése elképesztően költséges, vagy lehetetlen lenne. A program keretében 42 ezer műhold pályára állítását tervezik, melyből jelenleg 540 kering a Föld körül, de még az év vége előtt további 1500 eszköz kilövése van tervben, hogy minél hamarabb elkezdhessék a rendszer kiterjedt tesztelését, majd üzembe állítását.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...