Ugrás a fő tartalomra

Kizökkentette a rutinból a karantén a kommunikációs szakmát


A szakemberek úgy látják: a járvány „érdekes és újszerű” feladatokat hozott. Nyilvánvalóvá vált emellett, hogy a belső kommunikációt nem lehet elhanyagolni – derül ki az Uniomedia és a Media1 közös kutatásából.
Tudunk, ha muszáj – kommentálta a karantén időszakának vállalati kommunikációra vonatkozó tanulságait a kutatás egyik résztvevője. Az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Media1 hírportál közös, június első két hetében elvégzett kutatásának kérdéseire 150, kommunikációs területen – ügynökségi és ügyféloldalon - dolgozó szakember válaszolt. A kérdőíves válaszokat mintegy 20 mélyinterjú egészítettek ki. A válaszadók 46,7 százaléka vezető beosztásban dolgozik, 35,3 százaléka pedig szenior pozíciót tölt be.
A kommunikációs szakma úgy értékelte, hogy a Covid-19 okozta válság kommunikációs kezelésében jól vizsgázott a magyar megbízói és ügynökségi oldal. A kutatásban résztvevők ugyanakkor gyengébbnek ítélték általában a piac, mint a saját teljesítményüket. De az általános kommunikációs teljesítmény megítélése is inkább pozitív: a megkérdezettek 35 százaléka minősítette jónak, 46 százaléka megfelelőnek, míg gyengébbnek 19 százalék.
Saját – illetve saját vállalata - teljesítményével pedig a szakemberek 73 százaléka elégedett. Ennél is többen vannak, a megkérdezettek 78 százaléka, akik szakmailag inspiráló megoldásokat is láttak itthon másoktól ebben az időszakban.
A kommunikációs terület meghatározó szakemberei szerint a járvány hozta extrém helyzet pozitív változásokat kényszerített ki: a szakemberek áttörésként értékelték, hogy a döntések felgyorsultak, a rutinból sikerült kilépni, olyannyira, hogy esetenként „végre” a kommunikáció vezérelhette a belső folyamatokat, üzleti döntéseket is. A válaszadók csaknem 70 százaléka élte meg úgy, hogy újszerű feladatokat végezhetett.
A legtöbben fontos eredménynek tekintik azt is, hogy az ügyfelek és az ügynökségek egyaránt felismerték: home office-ban is lehet hatékonyan dolgozni.
A megkérdezettek szerint azok a vállalkozások, ahol érdemi márkamunka folyt és folyik, könnyebb helyzetben voltak a karantén idején. A járványhelyzet azt is megmutatta, hogy egy márkának bizonyos helyzetekben nem elég csak kommunikálni, ha hiteles akar maradni, cselekednie is kell.
A megkérdezettek 40 százaléka prognosztizálja, hogy a járvány hatása a szakmára nem csak átmeneti, a fogyasztók egész más típusú kommunikációra lesznek vevők a jövőben. Harmaduk nem tudja, mit gondoljon erről, úgy véli, nem látható még, milyen irányt vesz a kommunikáció az előttünk álló időszakban.
A belső kommunikáció felértékelődött
A válaszadók 44 százaléka szerint a belső kommunikáció nagyobb kihívást jelentett ebben az időszakban a külső kommunikációnál. Még egyértelműbben kijött a kutatásból, hogy a járványidőszak kritikus időszak volt employer branding szempontból. A döntő többség, 75 százalék szerint meghatározó volt, ahogy a vállalatok kommunikáltak, cselekedtek a koronavírus idején. Abban is egyetértés mutatkozott, hogy a CSR és az employer branding olyan hitelességi teszten mentek át, amelyet követően vagy megerősödtek vagy teljesen újra kell őket fogalmazni.
A válaszadók döntő többsége szerint a gyors reagálás kulcsfontosságú volt, hiszen sok hasonló megoldást lehetett látni a kommunikációban, így mindig azok voltak előnyben, akik elsők között jöttek elő egy ötlettel.
Áttörés után költségcsökkentés
A szakemberek a jövőt illetően nem táplálnak különösebb illúziókat: közel 60 százalékuk a kommunikációs költségvetések megvágásával számol, és csupán a negyedük véli úgy, hogy több lehetőségük lesz új projektek megvalósítására.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...