Ugrás a fő tartalomra

Az USA két éve ledobta a kiber-bombát Oroszországra


 | 
Donald Trump büszkélkedett el a történettel egy interjúban, szerinte zseniális húzás és nagy siker volt a 2018-as akció.
A jelenlegi amerikai elnök sem szerénységével, sem pedig visszafogott politikájával nem írja be magát sokak emlékkönyvébe, és ezt jól illusztrálja az is, ahogy kedélyes beszélgetés közben elismerte: 2018-ban megtette, amit Barack Obama sosem mert meglépni, és ténylegesen háborúba indult az Amerikát fenyegető orosz befolyás ellen.
Mindezt egy kibertámadás formájában kell elképzelni: az elnök Washington Postnak adott interjújában elmondta, hogy a műveletre ő maga adott utasítást, a célpont pedig az orosz Internetkutató Ügynökség, amelyet egy Putyin elnök belső köréhez tartozó oligarcha vezet. Az ügynökség a közvélekedés szerint egyáltalán nem csak kutatja az internetet, hanem komolyan ki is használja, és ez az intézmény volt felelős azért is, hogy 2016-ban manipulálni próbálták az elnökválasztás, majd 2018-ban a félidős választás eredményeit.
Trump szerint Obama ugyan többször hangoztatta, hogy tudomása van az oroszok "játszadozásával", amellyel az amerikai választókat és ezzel közvetve a választási eredményeket is manipulálni akarják, de nem tett semmilyen válaszlépést. Ő maga azonban megválasztása után azonnal meg akarta torolni az oroszok próbálkozásait, és ezért összehangolt, de titkos kibertámadással bénították meg a szentpétervári trollfarm működését.
Az amerikai elnök 2017-ben ruházta fel a korábbinál nagyobb jogkörrel az amerikai kiber-parancsnokságot, egy évvel később pedig felhatalmazta őket "támadó jellegű tevékenységek indítására". Elmondása szerint a célba vett orosz csoport működését teljesen ellehetetlenítették.
Érdekes adalék persze, hogy Trump annak ellenére orrolt meg az oroszokra, hogy az eddig nyilvánosságra került adatok szerint a trollhadsereggel, célzott üzenetekkel és politikai reklámokkal operáló szervezet épp az ő kormányra kerülését segítette elő azzal, hogy többek között közösségi oldalakon, illegális személyes adatok megszerzésével befolyásolta egyes választók preferenciáját (ez volt többek között a Cambridge Analytica nevével fémjelzett Facebook-botrány mögött is).
Ugyan Donald Trump elvileg kiemelten jó kapcsolatot ápol Oroszországgal és Putyin elnökkel, sőt különféle botrányokba is belekeveredett az engedékenységével kapcsolatban, az interjúban úgy fogalmazott, nem ez volt az utolsó ilyen akció, az U.S. Cyber Command erőforrásait továbbra is komoly mértékben fel fogja használni Oroszország befolyásának és "internetes aknamunkájának" megtörésére.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...