Ugrás a fő tartalomra

Így alakítja át a mesterséges intelligencia a HR-t


 | 
A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia. Az új technológia alkalmazási lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók, és főként a gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatokban és az egyéni dolgozói igényekhez igazodó ajánlatokban és HR megoldásokban jelenik meg - véli a K&H.
A HR nem az a vállalati terület, ahol a technikai újdonságok legelőször megjelennek, a digitalizáció azonban lassan ezt a területet is meghódítja. Az adatnyilvántartás és a folyamatok automatizálása után a humánerőforrás-menedzsment a digitalizáció következő szintjére lép, és egyre erőteljesebben alkalmazza a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket. Négy területen kiemelten jelentkeznek a mesterséges intelligencia alkalmazásának előnyei a HR-ben: a toborzás során, a munkavállalói élmény fokozásában, a képzésekben, valamint az adatelemzésben. Ami mindegyik területen közös, hogy gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatok jönnek létre, illetve a gépi tanulásnak (machine learning) köszönhetően az eltérő dolgozói igényekhez és szokásokhoz igazodva személyre szabott ajánlatot és HR módszereket lehet nyújtani a dolgozóknak.
Egyénre szabott okos megoldások a HR-benMár a toborzási folyamat során megjelennek a digitális megoldások. A K&H például egy mobilalkalmazás segítségével "szelfi" interjúkat használ a jelöltek kiválasztásához, hogy a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben hatékonyabb legyen. Az új kollégák beléptetése pedig teljes mértékben digitális úton, azaz papírmentesen történik. Nemzetközi szinten az is egyre elterjedtebb, hogy a jelöltekkel egy külön erre a célra fejlesztett chatboton keresztül történik a kommunikáció. 
Az új kollégák kiválasztása és beléptetése mellett a jelenlegi dolgozók számára nyújtott munkavállalói élmény fokozásában is nagy segítséget jelentenek a digitális, illetve mesterséges intelligencián alapuló HR eszközök. A K&H anyavállalatánál, a belga KBC-nél már robotizált személyügyi adminisztráció segíti a napi munkavégzést: a dolgozók egy chatboton keresztül kaphatnak választ a munkavállalói viszonyt érintő kérdéseikre, a kiküldetésben levő kollégákat pedig mobilalkalmazás segíti a számlaelszámolásban. 
A folyamatos szakmai fejlődésben és kiteljesedésben szintén nagy segítséget nyújtanak a digitális HR megoldások. A K&H-nál az elmúlt évben 251 e-learning képzés és 187 képzési videó készült, a digitális platformokat és azok használatát bemutató K&H digi jogsi komplex interaktív képzési program pedig a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült azzal, hogy több mint egy órán át 1129 kolléga kapcsolódott be az online vetélkedőbe. A negyedik nagy terület pedig a munkavállalói viszony során keletkező adatok feldolgozása, aminek segítségével nem csak a szokásos munkaügyi adatokat ismerhetjük meg, de olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogy melyik felsőoktatási intézmény nyújtja számunkra a legképzettebb jelölteket, vagy hogy a munkavállalói életút során melyek a legkritikusabb kilépési pontok.
Munkavállalói feladatok és képességek változásaA digitalizáció térnyerésével összhangban a feladatkörök és az ezek betöltéséhez szükséges képességek is változnak. A pénzintézet esetében ez főként három tényezőben nyilvánul meg: egyrészt a fiókhálózatban dolgozó kollégák szerepe egyre erőteljesebben eltolódik a tanácsadói irányba, mivel a pénzforgalom nagyrészt már fiókokon kívül, online vagy bankkártyán keresztül történik, illetve a készpénzfelvétel is egyre kevésbé a fiókokban, hanem sokkal inkább az ATM-eken keresztül történik. Másrészt olyan agilis munkavállalókra van szükség, akik minden eddiginél könnyebben és gyorsabban tudnak alkalmazkodni az új technológiákhoz, miközben egyre több munkakör betöltéséhez szükséges informatikai tudás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...