Ugrás a fő tartalomra

fiatalok egy munkahelyen?


 | 
Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára az OTP Bank megbízásából készített friss felmérés szerint.
A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jóval könnyebb dolguk is van a fiataloknak, ha új munka után néznek. Erre a vállalatoknak és kisebb cégeknek is reagálnia szükséges. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe elsődlegesen jövendőbeli munkahelyük kiválasztásakor.
Újra itt az ősz, ami egyet jelent egy újabb iskolaévvel is. Nem csak a diákok számára izgalmas ez az időszak, sok frissdiplomás is ősszel lép be először a munkaerőpiacra. A fiatal munkavállalók hosszú távú megtartása azonban nem könnyű feladat szervezetek, vállalatok számára. Erre mutat rá az OTP Bank megbízásából készült legfrissebb felmérés is. Az Y és Z generációs válaszadók csupán 16 százaléka tudja elképzelni, hogy az aktuális munkahelyén 10 évig, vagy ennél tovább maradjon, viszont csaknem kétszer ennyien gondolják úgy, hogy esetükben erre nagyon kicsi esély. Az eredményből a munkaerőpiaci mobilitás további növekedésére lehet számítani, amit az is alátámaszt, hogy a két korosztály válaszadóinak 46 százaléka szerint az álláskeresés egy állandóan aktív tevékenység; mindig nyitott szemmel járnak, hátha adódik egy jobb lehetőség. 
"Felmérésünkből az derült ki, hogy a fiatalok szerint ma elsődlegesen azért van könnyebb dolguk álláskeresőként, mert jóval több felületen találkozhatnak hirdetésekkel, akár akkor is, ha éppen nem keresnek aktívan munkát. Bár 90 százalékuk az állásközvetítéssel foglalkozó portálok hirdetéseit böngészi, ha munka után néz, de nem feltétlenül regisztrálnak rájuk, viszont az idősebb generációknál aktívabb a jelenlétük a közösségi médiában, ahol gyakrabban is érik el őket a nekik szóló hirdetések" - mondta el Bertalan Imre, ügyvezető igazgató, az OTP Bank HR vezetője. "Ehhez a megváltozott környezethez az OTP Bank is alkalmazkodott: különféle toborzási platformokon vagyunk jelen online és offline is, hogy hatékonyan és célzottan érjük el a potenciális munkavállalókat."
A felmérés arra is rávilágított, hogy az 1980 után született nemzedékek számára a lehetséges munkáltatók kiválasztásakor az elsődleges szempont a biztos megélhetés, vagyis a versenyképes fizetés (97 százalék), azonban ez ma már nem feltétlenül elég a sikeres megtartáshoz. A fiatalok preferencialistájának második helyén a belső képzések lehetősége szerepelt, amit 77 százalékuk tart fontosnak. A válaszadók majdnem ugyanilyen arányban részesítették előnyben a stabil hátterű cégeket, illetve azt, hogy a cég modern és folyamatosak a fejlesztések.
"A hazai piac egyik legnagyobb szereplőjeként szeretnénk munkavállalóinknak perspektívát nyújtani a jövőre nézve. A versenyképes bérezés mellett az OTP Banknál azt is fontosnak tartjuk, hogy munkatársaink belső képzéseinkkel folyamatosan fejlődhessenek." - tette hozzá Bertalan Imre.
Ha azonos fizetést kínáló cégek közül kell választani, akkor az Y és Z generáció számára három tényező a leginkább meghatározó: a munkába járásra fordított idő rövidsége (76 százalék), a fejlődés, azaz a belső képzések és a gyors előrelépés ígérete (66 százalék), és az alkalmankénti home office lehetősége (40 százalék).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...