Ugrás a fő tartalomra

Lassan elfogy a kobal

t

A következő években egyre komolyabb nyersanyaghiány alakulhat ki.

A Német Nyersanyagügynökség (DERA) szakértői szerint jelenleg a legmagasabb beszerzési kockázata a kobaltnak van. Mindezt arra alapozták, hogy amíg 2016 áprilisában még egy tonna kobalt közel 23 000 dollárba került, addig most már több mint 90 000 dollárba. Az áremelkedés elsődleges oka a kereslet növekedése, de közrejátszik a jövőbeli ellátási nehézségektől való félelem is. Siyamend Al Barazi, a DERA kobaltszakértője kijelentette, hogy elemzésük alapján a kobalt iránti kereslet 2026-ig 225 000 tonnára fog nőni, amely a mostani mennyiség kétszerese. Ugyan a bányászatban és a feldolgozásban is kiépülnek majd új kapacitások, de mégis lehetnek komoly problémák az ellátásban.

A geológus a kollégáival együtt megvizsgálta a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló kobaltbányászatot. Amint elmondta, a közép-afrikai ország napjainkban a világ legnagyobb kitermelője, a globális kobaltbányászat több, mint 60 százalékát biztosítja. A legnagyobb projektek mindegyike szintén Kongóban található, így ez az arány 2026-ig meghaladhatja a 70 százalékot.

Dr. Ralph Watzel, a Német Szövetségi Földtudományi és Nyersanyag Intézet (BGR) elnöke közölte, hogy egy együttműködés keretében már tíz évvel ezelőtt megjelentek Kongóban, valamint Közép- és Kelet-Afrikában, s létrehoztak egy tanúsítványrendszert, amely lehetővé tette a felelősségteljes nyersanyag-szállítói láncok kiépítését. Az egy évtized alatt megszerzett tapasztalataikat és a jelenlétüket most felhasználhatják arra, hogy a piaci elemzéseik segítségével átláthatóbbá tegyék a kobaltpiacot. A gyártók számára - érthetően - különösen a jövőbeli technológiákhoz fontos nyersanyagok termelése a kulcsfontosságú. A kobalt mellett a lítium, a nikkel és a ritkaföldfémek keresettek.

A kongói kormány profitálna a kobalt drágulásából, ezért januárban módosította a helyi bányászati törvényt és a jövőben az eddiginél magasabb adót vet ki a kibányászott kobaltra. Az Apple februárban jelezte, hogy közvetlenül a bányáktól venne kobaltot. A konszern így akarja biztosítani, hogy mindig legyen elég kobalt az iPhone, az iPad és a MacBook készülékeihez. A vállalat több éves szerződéseket kötne, hogy garantálva kegyen a folyamatos fémellátása.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...