Ugrás a fő tartalomra

Az idősek sem maradnak ki a digitális világból

A felnőtt magyar internetezők számára fontos, hogy a családjuk idősebb tagjai is otthonosan mozogjanak a digitális világban. Ennek érdekében a fiatalabb netezők 17 százaléka rendszeresen, 59 százaléka pedig alkalmanként szokta idősebb családtagjait tanítani az internet és a digitális eszközök használatára.
A támogatás sikerét jól jelzi, hogy a netet már használó nagyszülők, dédszülők harmada kettő, további közel egyharmada pedig három vagy több internetezésre alkalmas eszközt is használ. A netezők szerint az idősebbek számára a digitális képességek elsajátításához a közös tanulás a legjobb út, mely egyszerre jelent több együtt töltött időt, közös fejlődést és közös szórakozást is. Az eNET – Telekom„Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása az idősek digitális világgal kapcsolatos viszonyával foglalkozik.
Internet: nem bírnánk nélküled
Az eNET 2018 májusában végzett online kutatása alapján a felnőtt magyar internetezők nem tudnának meglenni net nélkül: információforrásként (86 százalék); kommunikációs csatornaként (78 százalék); ügyintézéshez (71 százalék), szórakozási, kikapcsolódási lehetőségként; illetve a munkához, tanuláshoz (65-65 százalék) is nélkülözhetetlennek tartják.
De vajon az idősebb generációk hogyan boldogulnak a digitális világban és mennyire használják ki az általa nyújtott lehetőségeket? Tízből kilenc netező szerint ebben a tekintetben az idősebbek le vannak maradva a fiatalok mögött.
Soha nem késő belépni a digitális világba. De hogyan?
Bár a netezők szerint a fiatalok otthonosabban mozognak a digitális világban, ez nemcsak előnyöket, hanem egyben felelősséget is jelent: a válaszadók 83 százaléka tartja fontosnak, hogy a fiatalabb családtagok segítsenek az idősebbeknek a digitális képességek elsajátításában. A közös tanulásnak számos előnyét látják: nemcsak több időt töltenek együtt, de együtt is fejlődnek (73 százalék szerint); mindketten hasznos képességeket sajátítanak el (71 százalék), ugyanakkor mindez közös szórakozást is jelent számukra (67 százalék).
A válaszadók szerint az internet az idősebbek életét elsősorban a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel történő kapcsolattartás (78 százalék), az információkeresés (74 százalék) és az ügyintézés (68 százalék) terén könnyítené meg.
Nem csak a húszéveseké a (digitális) világ!
A fiatalabb (41 év alatti) netezők nem is hagyják, hogy idősebb családtagjaik kimaradjanak a digitális világ nyújtotta lehetőségekből: 17 százalék rendszeresen, 59 százalék alkalmanként szokta őket tanítani az internet és a digitális eszközök használatára, 8 százalék esetében pedig a család más tagja szokta ezt tenni.
A kutatásban résztvevő fiatalabb netezők idősebb rokonai körében az otthoni netet használók aránya 47 százalék, míg a mobilinternetet és az interaktív TV szolgáltatást használóké 13, illetve 12 százalék. Ugyan a nagyszülők, dédszülők és egyéb idősebb rokonok többsége (61 százalék) továbbra is ragaszkodik a vezetékes telefonhoz, mobiltelefon-szolgáltatást (is) 70 százalékuk használ - írják.
A netező nagyszülők, dédszülők eszközhasználat terén is igen aktívnak bizonyultak: 33 százalék egy, 37 százalék kettő, 30 százalék pedig három vagy több internetezésre alkalmas eszközt is használ. Ezek közül az okostelefon a leggyakoribb (55 százalék), ezt követi az asztali számítógép (54 százalék), a laptop (49 százalék), a tablet (27 százalék) és az okostévé (22 százalék).
A válaszadók szerint netező nagyszüleik, dédszüleik inkább hasznos tevékenységekre használják a netet (43 százalék), 37 százalékuk szerint pedig hasznos tevékenységekre és szórakozásra egyaránt. A napi szinten végzett online tevékenységek közül az idősebb rokonok esetében a böngészés (42 százalék), a közösségi média oldalak látogatása (42 százalék), a csetelés (35 százalék) és a hírolvasás (34 százalék) a legjellemzőbb. A digitálisan igazán aktív nagy- és dédszülők a fentiek mellett számítógépes játékokat is szoktak a családdal játszani (27 százalék) és videótelefon-szolgáltatást is használnak (14 százalék).
Elmondható tehát, hogy többnyire a fiatalabb rokonok segítségével ma már az idősebb generációk tagjai is sikerrel tartanak lépést a korral, ezáltal ők is egyre nagyobb mértékben aktív résztvevői digitális világunknak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...