Ugrás a fő tartalomra

A mesterséges intelligenciáról tárgyalnak a Fehér Házban



Washington számára központi technológiai kérdéssé vált a mesterséges intelligencia.

A Fehér Ház egyeztetésre hívta az amerikai nagyvállalatok munkatársait és szakértőit. Az eseményre több mint 100 menedzser kapott meghívást, köztük vannak az Alphabet, az Amazon, a Facebook, a Microsoft és az Oracle szakemberei. A Trump-kabinetet a Pentagon, a kereskedelmi, a mezőgazdasági, az energiaügyi, az egészségügyi és a közlekedési minisztérium tagjai képviselik majd.

A tervezett találkozó témái között lesz a technológia kutatása és fejlesztése, valamint az, hogy milyen akadályok hátráltatják a széles körű elterjedését és mely akadályokat lehet eltüntetni. A Fehér Ház közleménye szerint az Amerikai Egyesült Államoknak a mesterséges intelligencia globálisan vezető fejlesztőjeként egyedülálló szerepe van abban, hogy a technológiát megfelelően módon alkalmazza az ipar és előkészítsék a közvélemény számára. A résztvevők politikai intézkedésekről is fognak tárgyalni, hogy teljes mértékben megvalósíthassák a mesterséges intelligencia ígéretét az amerikai nép számára.

Az USA legnagyobb ellenfele a területen Kína, amely nemzeti prioritássá tette a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket. Az ázsiai konszernek többek között gépi tanulási rendszereket készítenek, hogy frissíthessék a banki szolgáltatásokat, azonosíthassák az arcokat a tömegekben és ellenőrizhessék a drónokat. William Carter, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ technológiai szakpolitikai programjának igazgatóhelyettese elmondta: az, hogy a Fehér Ház ennyire a nemzeti kutatásra és fejlesztésre összpontosít, egyértelműen a Kínával kapcsolatos aggodalmaknak köszönhető. Mindez egyébként érthető is, különösen annak tükrében, hogy az ázsiai állam mennyi pénzt fordít a technológiára.

Dean Garfield, az IT-ipari Tanács vezetője azt hangsúlyozta, hogy a találkozó fontos lépést jelent a kormány és az ipar közötti együttműködés kiépítése felé a mesterséges intelligencia területén. A technológiai szektor elkötelezett az életet megkímélő, az élelmiszereket javító és az oktatást átalakító technológiák felé. Azonban ahhoz, hogy az USA továbbra is vezető szerepet tölthessen be ezen a területen, több kutatási-fejlesztési befektetésre van szükség és arra, hogy a munkavállalókat is felkészítsék a jövőbeli változásokra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...