Ugrás a fő tartalomra

Menekülnek a fiatalok a Facebookról




Több tanulmány is azt mutatja, hogy a közösségi oldal a fiatalok körében veszített a népszerűségéből.

Csak Nagy-Britanniában 700 000-rel kevesebb tinédzser és 24 évesnél fiatalabb felnőtt van jelen a Facebookon, mint egy évvel ezelőtt. A 12 és 17 év közöttiek tábora 300 000-rel, míg a 18 és 24 év közöttieké 400 000-rel csökkent. Ezzel szemben az 55 évesnél idősebbek tábora komoly mértékben, 500 000 új taggal növekedett. Immár ők számítanak a második legnagyobb felhasználói csoportnak a platformon. Ez derült ki az E-Marketer brit konzultációs cég új elemzéséből.

A folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy a közösségi portál mostanra rendkívül ismertté és viszonylag könnyen kezelhetővé vált. S bár a fiatal tagok távozását részben ellensúlyozza az idősebb tagok számának a növekedése, de a reklámpiacnak mégis az előbbiek az érdekesek. Éppen ezért a Facebook nem fogadhatja el ezt a dolgot csak úgy, hanem valamit tennie kell azért, hogy ismét vonzó legyen a tinédzserek és a fiatal felnőttek körében.

Nem csupán Nagy-Britanniában tapasztalhatók ezek a folyamatok, hanem például Ausztriában is, ahol kutatások szerint a 11 és 17 év közöttiek körében már nem a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, hanem a WhatsApp (93%) és a YouTube (90%). A harmadik az Instagram (68%), a negyedik a Snapchat (65%) és csupán ezután jön a Facebook (48%). A legnagyobb visszaesést a Facebook (mínusz 21%) és a Twitter (mínusz 11%) könyvelhette el. Az ok az, hogy a fiatalok elsősorban már csak hírcsatornaként tekintenek a Facebookra és nem közösségi honlapként. Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbb az Instagram és a Snapchat. A képek és a videók ugyanis egyre fontosabb szerepet töltenek be a tinédzserek és a fiatal felnőttek életében, s ez egyaránt igaz Nagy-Britanniára és Ausztriára.

A vállalat a folyamatokra reagálva növelni akarja a hírfolyamokban a barátok és családtagok bejegyzéseinek mennyiségét, és csökkenteni a márkák és kiadók megosztásait. A kattintásvadász vírusvideók megjelenését (pl. "Nem hiszed el mi történt...") már visszavágták, ezáltal naponta 50 millió órával csökkent a Facebookon eltöltött idő, ez személyenként 2 percet jelent. Mindazonáltal Zuckerberg egy beszélgetésben nyugtatta a befektetőket, hogy mindez növelni fogja a közösségi hálózat értékét és a rövidtávú visszaesés szükséges a hosszú távú erősödéshez. Most a helyi közösségek építése a fő csapásirány, a hozzászólások, interakciók számát akarják radikálisan növelni.

A 16 és 37 év közötti magyar felhasználók naponta átlagosan 1,8 órán át vannak a közösségi felületeken, amelyeken leginkább vicces tartalmakat, zenét és filmeket fogyasztanak. Hazánkban a legnépszerűbb a Facebook (93% látogatja legalább hetente), a Facebook Messenger (89%), a Youtube (89%, a legfiatalabbak körében 95%), az Instagram (44%, de a legfiatalabbak körében 74% használja legalább hetente) és a Viber (37%).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...