Ugrás a fő tartalomra

Másolt szoftvereket használt az osztrák hadsereg



A másolt programok alkalmazásával kapcsolatos ügy egy évtizedre nyúlik vissza.

A Microsoft még tíz évvel ezelőtt küldött egy e-mailt az Osztrák Hadseregnek (Bundesheer), amelyben az szerepelt, hogy a védelmi minisztérium több ezer nem licencelt munkahelyet üzemeltet. A redmondi konszern azt kifogásolta, hogy az érintett számítógépeken másolt operációs rendszerek és Office irodai szoftvercsomagok futnak. A Bundesheer több mint 17 000 munkahelyhez csak 9000 érvényes licenccel rendelkezett. A szervezet a mai napig nem ismerte el a másolt programok használatát és a követelt több millió dolláros kártérítés fizetési igényt sem.

A DOSSIER kutatásai azt mutatták, hogy nem csupán a több ezer másolt szoftver használata volt problémás, hanem az is, hogy a Bundesheer éveken át hibás nyílt forráskódú stratégiát alkalmazott. Mindez azt eredményezte, hogy a katonáknak elavult programokkal kellett dolgozniuk, így nem zárhatók ki a lehetséges biztonsági kockázatok. A védelmi minisztérium szóvivője nem akart állást foglalni a kérdésben, csak annyit árult el, hogy a licencbeszerzések átfogó engedélyezési eljárás hatálya alá tartoztak és ezáltal többször is át lettek vizsgálva. A Microsoft szintén nem akart tájékoztatást adni és a bizalmas ügyfélviszonyra hivatkozott.

Több korábbi munkatárs viszont megerősítette az eseteket. A szaktárca egyik volt dolgozója például azt nyilatkozta, hogy a licencekkel kapcsolatos probléma "félig nyílt titok" volt. Ő megerősítette azt is, hogy a Microsoft 2007-ben 12 millió eurót követelt egy 5 évre szóló licencszerződésért, ebből 3,8 millió euró vonatkozott a nem licencelt munkahelyekre. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy végül pontosan mennyit fizetett a minisztérium.


Legkésőbb 2009 óta a Bundesheer és a Microsoft között létezik egy úgynevezett Enterprise Agreement, a szerződés 21 500 munkahelyre vonatkozik. A megállapodás tartalmazza, hogy a számítógépekre a legújabb szoftververziók telepíthetők. Akkor ez a Windows Vista volt és a Microsoft Office 2007. Az osztrák hadsereg csak 2015-ben váltott át az új termékekre, addig a konfigurációkon a Windows XP és az Office 2003 futott. A késői váltás a szaktárca szerint tudatos döntés volt és nem bizonyult rossznak. Nem véletlen, hogy emiatt sokan inkább a saját számítógépüket használták, amelynek köszönhetően nem elhanyagolható biztonsági kockázat keletkezett.

A helyzetet súlyosbította, hogy a Bundesheer több mint egy évig a Microsoft Office leváltásán gondolkodott és megfontolta, hogy nyílt forráskódú megoldásra váltson át. A kiválasztott termék a Sun Microsystems által fejlesztett StarOffice volt. A lépéssel pénzt akartak megtakarítani, de valójában számos problémát generáltak. Kiderült, hogy a dokumentumformátumok között kompatibilitási gondok vannak. 2010-ben leállították a projektet, mert a Sun Microsystemst felvásárolta az Oracle és a StarOffice fejlesztését leállították. Az osztrák hadsereg most azt tervezi, hogy az idén 20 000 számítógépen cseréli le a Windows 7 operációs rendszert Windows 10-re, emellett a 6 havonta kiadott nagy frissítéseket is időben fel fogják telepíteni a konfigurációkra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...