Ugrás a fő tartalomra

Már 2019-ben jöhetnek az 5G-eszközök



A szabványosítás felgyorsult, a hibrid változatot már most elfogadták.

A 3GPP részéről még októberben jelezték, hogy igyekeznek minél előbb elfogadni az úgynevezett Non-Standalone (NSA) 5G szabványt, amely bizonyos tekintetben még a meglévő LTE-platformra épülne, hogy megkönnyítse a szolgáltatók számára az új generáció alkalmazását és annak kiépítését. Erre most sor is került, így alaposan felgyorsulhat a folyamat.

A most meghozott döntés értelmében napokon belül elérhetővé teszik az elfogadott specifikációkat, így a gyártók beszállítói megkezdhetik a felkészülést a tulajdonképpeni eszközök (komponensek) véglegesítésére. Erre mind a 600 és 700 MHz-es, mind pedig a 3,5 GHz-es és 50 GHz-es spektrumban lehetőségük lesz, a gyorsításra pedig azért volt szükség, hogy a szolgáltatók már a jövő év elején megkezdjék az eszközök kialakítását – és hogy erre ne az év közepén, nagy kapkodás közepette kelljen sort keríteni. Az eszközök tervezése és végleges kialakítása tehát már most megindulhat, és bár az NSA 5G esetében még több szempontból a 4G-re támaszkodnak, a nagyobb átviteli sebesség és az alacsonyabb késleltetés még így is elérhető lesz.

A meglévő hálózattal kompatibilis, ám már az 5G-t is támogató hardverrel a szolgáltatóknak könnyebb lesz az infrastruktúra kiépítése, 2018 közepén (várhatóan június folyamán) pedig a Standalone (SA) 5G is kialakul majd, vagyis a pontos technikai specifikációk a teljesértékű szabvány esetében is rendelkezésre állnak majd. Ezzel elérik az egyik legfontosabb célt, amely a kereskedelmi forgalomba szánt első eszközök 2019-es piacra dobásával kapcsolatos, tehát még az évtized vége előtt felbukkanhatnak azok az eszközök, amelyek megfelelő módon támogatnák az új generációt és annak szolgáltatásait.

Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy a szolgáltatók milyen ütemben építik ki az ehhez szükséges infrastruktúrát, a telefongyártók pedig milyen megoldásokat dobnak majd piacra a korai támogatás biztosítása érdekében.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...