Ugrás a fő tartalomra

Irtózatos mennyiségű pénzt vihetnek haza az IT-cégek



Trump elnök adóreformjának leginkább a külföldön tízmilliárd dollárokat felhalmozott IT-óriások örülhetnek, melyek így bármit felvásárolhatnak.

Az amerikai adóreform hatásai miatt komoly változások várhatók az IT-piacon. Jim Suva és Asiya Merchant, a Citi elemzői szerint a Donald Trump amerikai elnök által elindítottadóreformból elsősorban a nagy IT-cégek profitálhatnak. A korábbi számítások, illetve becslések alapján közülük a legnagyobb, az Apple a változtatásokkal akár 47 milliárd dollár adó kifizetését is megtakaríthatja.

Az elemzők úgy vélik, az Apple az adóreform miatt az USA-ba viheti a külföldön tárolt összegeket, amelyeket azonban nem fog őrizgetni, hanem befekteti és így számos konkurensét átveheti. Az egyik lehetséges felvásárlási célpont a Netflix, míg további célpont lehet a Disney, az Activison, az Electronic Arts, a Take-Two, a Hulu vagy a Tesla. A Netflix felvásárlásának esélye 40 százalék, a Disney megvételéé 20-30, az Activision, az Electronic Arts és a Take-Two felvásárlásáé 10-10, a Tesláé 5, míg a Hulué néhány százalék.

Suva és Merchant azzal érveltek, hogy a kaliforniai konszern túl sok készpénzzel rendelkezik. Mintegy 250 milliárd dollárja van, mely összeg évente 50 milliárd dollárral nő. Ugyan a társaság az iTunes kapcsán már most is jelen van a filmek és a sorozatok piacán, de a Netflix megvétele egy teljesen más dimenziót jelentene.

Tavaly november közepén szivárgott ki, hogy az Apple megszerezte egy sorozat jogait, amelynek a két főszereplője Jennifer Aniston és Reese Witherspoon lesz. A vállalat zöld utat adott 2 évad és összesen 20 rész leforgatására.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...