Ugrás a fő tartalomra

Három tenger alatti kábelt fektet le a Google



Az egyik hálózat Európát is érinteni fogja. Több százmillió dollárt fordítanak a felhőüzletükhöz nélkülözhetetlen projektre.

Az amerikai cég a blogjában jelentette be a Curie, a Havfrue és a HK-G kábelek lefektetését. A Curie - amelynek névadója Marie Curie lengyel fizikus/kémikus - Los Angelest köti majd össze Chilével, a Havfrue az Amerikai Egyesült Államokat Dániával és Írországgal, míg a HK-G Hongkongot Guam szigetével. A Google anyavállalatának számító Alphabet adatai alapján a munka az első negyedévben kezdődhet, a kiindulópontok Los Angeles, Finnország és Hongkong lesznek. A kábelek 2019-re fognak elkészülni.

Ben Treynor Sloss, a Google felhőkörnyezeti platformjának alelnöke kijelentette, hogy ezek a beruházások tovább javítják a hálózatukat, amelyen keresztül becslések szerint a világ internetforgalmának 25 százaléka bonyolódik. A Havfrue növelheti az Atlanti-óceánon keresztül jelenleg is rendelkezésre álló kapacitást, azt egyébként a Facebookkal közösen építik meg. A projektben részt vesz a TE Subcom is. A Hongkong-Guam kábel segítségével pedig a Google a jövőben jobban elérheti majd az ausztráliai és a csendes-óceáni térségben lévő ügyfeleit.


Az óriáscég jelenleg 11 tenger alatti kábelprojektben érdekelt, ezek egy része vagy tervezett vagy már építés alatt lévő hálózat. A beruházások több százmillió dollárba kerülnek. Ben Treynor Sloss azt ecsetelte, hogy nem szerettek volna a tenger alatti kábeleket lefektető konzorciumokkal együtt dolgozni, de amikor az ausztráliai és a dél-amerikai felhőüzletük továbbfejlesztésével kapcsolatos lehetőségeket keresték, akkor villámgyorsan azzal szembesültek, hogy nem nagyon van más választásuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...