Ugrás a fő tartalomra

Digitális világ - egyre jobban eltávolodunk önmagunktól



A folyamatos hálózatba kötöttség nagyon negatív hatással is lehet az emberekre. A mobiltelefon folyamatos bámulása nem összehozza, hanem eltávolítja egymástól az embereket.

"Az okostelefonok önmagukban nem tesznek minket betegekké, de az, ahogy használjuk őket, már igen. Egyre gyakrabban jönnek hozzám páciensek azzal, hogy néha olyan érzésük van, hogy egyáltalán nem tudják mi történik velük. Nincs többé öntudatuk. Azt lehet mondani, hogy a folyamatosan rájuk irányuló figyelem hatására önmaguk számára idegenné váltak" - jelentette kiGeorg Milzner. A szakember kiemelte, hogy az okostelefon elsősorban azzal gyakorol hatást a felhasználókra, hogy nagyon szoros reakcióidőket szab meg. A beérkező üzeneteket, hívásokat szinte mindig azonnal meg kell válaszolni, vagy legalább nyugtázni illik. A mobil használatával az ember kvázi függetlenítheti magát a tértől és az időtől, egy másik világba kerül. Bárkit, bármikor elérhet, emiatt nem csoda, hogy sokan úgy érzik, hogy korlátlan lehetőségeik vannak.

A pszichoterapeuta hozzátette, hogy természetesen pozitív dolog az, hogy valaki sok személlyel kommunikálhat, de vizsgálatok azt mutatják, hogy csak egy bizonyos számú emberrel lehet szoros kapcsolatot kialakítani. A magas fokú hálózatba kötöttség elvonja a figyelmet attól akivel épp vagyunk. De ez nem önmagában a digitalizálásnak köszönhető, hiszen amennyiben például valaki a gyerekével közösen játszik egy tableten, akkor az csodálatos lehet és összekötheti a szülőt és a gyermekét. Ami problémát okozhat, azok a szoros időzítések és a sokféle inger, amelyek használat közben érik a felhasználókat és amelyek miatt elfeledkeznek az épp fizikailag mellettük lévőkről.


"A modern emberek esetében a szoros időzítések szétszórt figyelemhez vezetnek, olyan mintha mindenki ADHD-ben, azaz figyelemhiányos hiperaktivitásban szenvedne. A beérkező stimulációkra gyors reakciókkal válaszolunk. Például a játszótéren a szülők a mobiljukra összpontosítanak miközben a csemetéjük játszik, így elveszik az elsődleges öntudat és a hozzánk legközelebb álló személyekre való odafigyelés. Az embereknek napjainkban gondjaik vannak az öntudati kérdésekkel. A sok idegen kép az Instagramon vagy a Facebookon távolabb viszik őket a belső énjüktől és az érzéseiktől. Az érzelmek helyét átveszik a fotók, sőt, ami még rosszabb, a kívülről érkező fotók. Ezek nem a lelkünk felvételei és ötletei, hanem mások, a digitális kapitalizmusban gyakran a cégek által megjelenített tartalmak."

"Ezzel szemben úgy lehet fellépni, ha új kapcsolatot építünk ki önmagunkhoz. Olyan kérdésekre kell válaszokat találnunk, hogy miért akarunk harcolni az életünkben, ki és mi a számunkra fontos, valamint ki kell találnunk, hogy kik vagyunk és mik a céljaink. A figyelmünket mi irányítjuk és nem az okostelefon. Éppen ezért hierarchiát kell felállítanunk azzal kapcsolatban, hogy ki kapja meg a figyelmünket és mik a legfontosabb dolgok a számunkra. Sok betegnek nehezére esik, hogy egyetlen terápiás órára is kikapcsolja a mobiltelefonját, annak ellenére, hogy saját magukról van szó" - hangsúlyozta Georg Milzner.

A szakember végül leszögezte, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy le kellene mondanunk a technika használatáról. A digitális világot kiválóan felhasználhatjuk önmagunk megtalálására, amiben akár az okostelefonra letöltött minimeditációk is segíthetnek. De nem csupán figyelemre van szükség, sokkal inkább azt kell mindenkinek megkérdeznie magától, hogy mitől él. Amennyiben valaki 80 éves lesz, akkor visszatekintve az életére azzal akar majd előállni, hogy sok képet hozott nyilvánosságra a közösségi platformokon? Aligha. Mindenkinek ki kell találnia miként élhet tartalmas és észszerű életet. Mert az a lényeg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...