Ugrás a fő tartalomra

A szoftveripar lesz a nyertes


A GSMA adatai szerint a hálózatba kapcsolt autók piaca 2020-ra nagyságrendileg 151 milliárd dolláros üzlet lesz, ebből az NNG és a Vodafone is kivenné a részét.
A tradicionális, ma is ismert autóiparnak 2030-ra elég komoly gondjai lesznek, legalábbis a RethinkXszakértői csoport 2017-es, Rethink Transportation 2020-2030 jelentése alapján. A tanulmány szerint az amerikai autóiparból 1100 milliárd dollárnyi bevétel fog eltűnni, amelyet jó részben a különböző, autóiparhoz közel álló szoftverfejlesztő és szolgáltató cégek fognak bezsebelni. Ha ezt az információt kiegészítjük azzal, hogy a hálózatba kapcsolt autók globális piacának értéke 2020-ra várhatóan eléri a 151 milliárd dollárt – mindezt pedig az olyan szolgáltatások fogják okozni elsősorban, mint a navigáció, a kiberbiztonsági megoldások és az infotainment mobil hálózati kapcsolatra építve. A statista.comadatai szerint, a hálózatba kapcsolt autók magyarországi penetrációja jelenleg 0,9 százalékon áll (a KSH adatai alapján ez körülbelül 30.000 autót jelent), 2021-re ez viszont 12,7 százalékra fog emelkedni (ez még a 2016-os adatokkal számolva is több mint 420.000 autó). A BI Intelligence jelentése szerint emellett a 2021-ben piacra kerülő autók több mint 80 százaléka fog rendelkezni valamilyen típusú hálózati kapcsolattal, vagyis az utakon szinte lehetetlen lesz elkerülni ezeket a járműveket.
Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletágának vezérigazgató-helyettese
Ahhoz, hogy az egyre több egymással kommunikáló eszköz biztonságosan és stabilan működjön a jövőben is, komoly hálózatfejlesztésekre lesz szükség. Mint Király István, a Vodafone MagyarországVállalati Szolgáltatások Üzletágának vezérigazgató-helyettese elmondta: „A hálózatba kapcsolt eszközök elterjedése jelentősen felgyorsult az elmúlt években, arra számítunk, hogy a jövőben ez a trend még inkább erősödni fog. Nemzetközi és hazai szinten is kiemelt figyelmet fordítunk erre a területre, nagy büszkeség számunkra, hogy a Gartner a negyedik egymást követő évben ismerte el piacvezetőként a Vodafone-t a menedzselt M2M (gépek közötti) szolgáltatásokat vizsgáló, Magic Quadrant felmérésében. Az autóipar az egyik szektor, ahol már ma is számos ilyen megoldással találkozhatunk, a jövőben nem csak a járműben, de a forgalomirányítás technikájában és az infrastruktúrában is egyre több egymással kommunikáló eszköz fog megjelenni. Azt gondolom, hogy a közlekedés olyan forradalmon kell, hogy átmenjen a fejlett világban, ami menedzselhetővé teszi a folyamatokat. Talán ebben tud az 5G kommunikáció behozni olyan újításokat, amelyektől a hálózatba kapcsolt autózás kezelhetővé válik. Hiszünk ebben a technológiában, a Vodafone Csoport az első távközlési szolgáltatóként csatlakozott a globális 5GAA (5G Automotive Association) szövetséghez, amelynek a célja az összekapcsolt és automatizált vezetés és az intelligens szállítási rendszerek fejlesztése.”
A hálózati kapcsolat teljesen új távlatokat fog nyitni a sofőrök és a fejlesztők előtt. Mint azt Kerecsen Tamás, az NNG technológiai igazgatója elmondta: „a hálózati kapcsolat olyan, új termékeket és szolgáltatásokat tesz majd lehetővé az autókban, amelyekről eddig még álmodni sem mertünk. Lehetőség lesz például arra, hogy a merülő elektromos autónk feltöltéséhez az autóval való, szabadszavas beszélgetés segítségével találjunk megfelelő töltőt, lefoglaltassuk azt magunknak a kocsival, majd fizessünk. Ezt követően a töltő szomszédságában lévő kávézótól a fizetést követő néhány másodpercben kapott, aktuális kuponnal megvegyünk a kávénkat, ha odaértünk, így eltöltve az időt, amíg tölt az autó. De akár arra is, hogy a naptárunkkal szinkronban lévő járművünk reggeli közben figyelmeztessen arra, hogy a szokásos útvonalunkon baleset történt, dugó várható, így valamivel korábban el kellene indulnunk, vagy alternatív útvonalat lenne érdemes választanunk. Az biztos, hogy a globális autópiacon hatalmas változások várhatóak, erre pedig az NNG is készül, hiszen idén a vállalat bevételének már több mint 90 százaléka érkezett erről a területről.”
Mint minden területen, itt is komoly kihívások állnak a szereplők előtt. A hatalmas tortából ugyanis mindenki szeretne egy szeletet, a kérdés ugyanakkor az, hogy, ha bármi baj történik, ki lesz a felelős. Egy balesetben az előttünk haladó autó, amelyik szolgáltatta az adatot, a miénk, amelyik azt fogadta és feldolgozta, esetleg az infrastruktúrát kezelő cég, és a sort még folytathatnánk. Ez már csak azért is fontos kérdés, mert Vodafone Csoport becslése szerint évente 25 000 ember életét menthetik meg az európai utakon az intelligens, egymással együttműködő autók és egyéb közlekedési eszközök.
Emellett érdekes kérdés a kiberbiztonság is, azzal ugyanis, hogy az autókat az internetre kötjük, egy új terület nyílik meg a bűnözők előtt. Az NNG már idén bejelentett egy fejlesztést, amellyel a leggyakrabban alkalmazott támadást hatékonyan lehet megelőzni.
A következő években tehát az autóipart fenekestül felforgató változások várhatóak, mindebből pedig a szoftvercégek és a szolgáltató szektor jöhet ki a legjobban. Amellett természetesen, hogy a fogyasztók is rengeteg, az életüket megkönnyítő fejlesztést, szolgáltatást kapnak majd.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...