Ugrás a fő tartalomra

14 ezer dollár felett a bitcoin árfolyama



Fújódik a lufi, semmi nem támasztja alá ezt az értéket. Sok ember fog nagyon sok pénzt veszíteni.

Újabb történelmi csúcsot ért el a bitcoin árfolyama csütörtökön: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon reggel 14 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzés. Huszonnégy órával korábban, szerda reggel még a 12 ezer dolláros rekordszint áttöréséről szóltak a hírek. Csütörtök délelőtt háromnegyed tízkor 14 237 dolláron állt a jegyzés, ami napi szinten 5,46 százalékos, a hét nappal korábbihoz képest pedig 48,26 százalékos emelkedést jelent. Az eddig napi maximum 14 400 dollár volt.

A bitcoin árfolyama az idén rohamosan emelkedett, de rendkívül nagy kilengések mellett. Januárban még 800 dolláron állt, májusban 2000 dollár fölé, szeptemberben 5000 dollár fölé, novemberben pedig 11 ezer dollár fölé emelkedett az árfolyam. Az utóbbi napokban tapasztalt emelkedést leginkább az magyarázza, hogy az amerikai értékpapír-piaci felügyelet a múlt héten engedélyezte a kriptodeviza határidős kontraktusok bevezetését a tőzsdéken. A digitális devizák így felzárkózhatnak a hagyományos pénzügyi eszközök közé az értékpapír-piaci kereskedelemben.

A chicagói opciós tőzsde (CBOE) vasárnap nyitja meg első határidős bitcoin kontraktusát, a chicagói árutőzsde (CME) december 18-án, míg az Egyesült Államok második legnagyobb elektronikus részvénykereskedelmi rendszere, a Nasdaq a tervek szerint a jövő év elején indítja be a bitcoin határidős ügyleteket. A bitcoin határidős jegyzések bevezetésével az intézményes befektetők számára is elérhető eszközzé válnak a kriptodevizák. A bitcoin árának látványos emelkedése nyomán számtalan figyelmeztetés hangzott el, miszerint piaci buborék alakul ki.


Hatalmasat kaszál, aki januárban vett és most eladja

Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve volt elnöke a CNBC gazdasági hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában elmondta, hogy a bitcoin az Amerika gyarmati múltjában bevezetett pénzre emlékezteti. Az 1775-ben bevezetett, ám 1782-re teljesen elértéktelenedett valuta jelentős része valós termékeket és szolgáltatásokat generált, dacára annak a ténynek, hogy néhány év alatt elvesztette értékét. "Az emberek mindenféle dolgot vesznek, amelyek semmit nem érnek. Az emberek kaszinókban játszanak, noha az esélyek ellenük szólnak. Ez soha senkit nem állított meg" - fogalmazott Greenspan.

Miután a brit adók teljesen kimerítették a gyarmatok arany- és ezüstérme készletét, az amerikai kormány 1775-ben elkezdett saját papírpénzt nyomni és a következő években ezzel finanszírozta a függetlenségi háborút. Ez a deviza beválthatatlan papírpénz volt, amelynek értékét a föderációs kongresszus a rendelkezésre álló bankók és az irántuk való kereslet alapján határozta meg. A háború elején 12 millió, a végén pedig 500 millió dollár volt az amerikai pénzkészlet, és 1782-re elértéktelenedett a pénz.

A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen - fórumos nevén Satoshi Nakamoto - bocsátott ki, közvetlenül a 2008-as amerikai bankválság kirobbanása után. Az elnevezés vonatkozik a fizetőeszközt kezelő nyílt forráskódú szoftverre, és az azzal létrehozott elosztott hálózatra is. A bitcoin nem függ központi kibocsátóktól és hatóságoktól, sem egyéb megbízható harmadik féltől, mivel a peer-to-peer hálózat csomópontjai által tárolt elosztott adatbázisra támaszkodik. Az adatbázis tartalmazza a fizetések adatait, garantálva az elektronikus fizetőeszközökkel szembeni alapvető követelményeket. A biztonságot digitális aláírások és proof-of-work rendszer adja.

A bitcoinok biztonságosan tárolhatók egy pénztárcafájlban, személyi számítógépen, mobiltelefonon, külső adathordózókon vagy felhő alapú szolgáltatóknál, küldésükhöz és fogadásukhoz pedig csak a küldő illetve a fogadó bitcoincíme szükséges. A peer-to-peer felépítés és a központi irányítás hiánya megakadályozza bármilyen hatóság számára, hogy a forgalomban levő pénzmennyiséget és tranzakciókat kontrollálja vagy befolyásolja, ami lehetetlenné teszi a manipulációt és infláció gerjesztését. A bitcoin a legismertebb a virtuális fizetőeszközök, a kriptodevizák között, amelyek közül több száz van forgalomban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...