Ugrás a fő tartalomra

Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES

Az 5G technológia terjedése robbanásszerű fejlődést vetít elő az intelligens város megoldások területén, mely a modern városlakók életének szinte minden elemét érinti majd.
A jövő városai az intelligens, hálózatba kapcsolt technológiákon alapulnak majd, az 5G terjedése pedig a közeljövőben a terület robbanásszerű fejlődését eredményezi szakértők szerint. A CES tech show-t szervező Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) éppen ezért a Deloitte-tal együttműködve a kiállítás történetében első alkalommal dedikált program keretében biztosít lehetőséget a megjelenésre a világ meghatározó Smart City szereplőinek.
A 2018-as CES okos város szekcióját így többek között olyan illusztris cégek fémjelzik majd, mint a Bosch, a Ford, a Nissan, vagy a Qualcomm. Bemutatva a nagyközönségnek, hogy mit hoz a közeljövő az intelligens közlekedés, az energiagazdálkodás és okos hálózat, a közbiztonság, az egészségügy, az adatelemzés és biztonság, a mesterséges intelligencia, a városvezetés és városfejlesztési politika terén.
„Prognózisok szerint a Smart City projektekre fordított beruházások 2020-ra globálisan elérik majd a közel 34,5 milliárd dollárt. Robbanásszerűen fejlődik tehát a terület, a 2018-as CES pedig egy olyan platformot kínál a szegmensben tevékenykedő vállalatoknak, amelynek keretében együtt kereshetik a választ a jövőt meghatározó kérdésekre” – fogalmazott Gary Shapiro a CTA elnök-vezérigazgatója.
A Deloitte világszinten élenjár az intelligens város technológiákkal kapcsolatos szakmai diskurzus elősegítésében, erősítve a párbeszédet a kormányzati szereplők, az üzleti szféra, a non-profit szervezetek, a helyi közösségek, a felsőoktatási intézmények, illetve az egészségügyi intézmények között a terület integrált fejlődése érdekében.
Az életminőségre, gazdasági versenyképességre, fenntarthatóságra fókuszálva a 2018-as CES kétnapos Smart Cities konferenciája holisztikus megközelítést kínál a résztvevőknek. „Észak-Amerikától, Európán és a Közel-Keleten át Ázsiáig a várostervezők, vállalkozók és üzleti döntéshozók együttműködnek annak érdekében, hogy valóra váltsák az okos város technológiákban rejlő ígéreteket. Nagy várakozással készülünk arra, hogy a 2018-as CES keretében a CTA-val közösen mindezeket bemutathassuk a nagyközönségnek” – tette hozzá John Skowron, a Deloitte Consulting igazgatója és a cég globális Smart City üzletágának vezetője.
A CES Smart Cities szekcióján több, mint száz cég és szervezet vesz részt kiállítóként, többek között a Berlin Partner for Business and Technology GmbHLas Vegas városa, a Cognata, az Európai Bizottság, a GenZe, a Guangzhou Xiaopeng Motors Technology, az Itron, a Synerise és az Ujet Vehicles. Továbbá a Ford, a Here, Hollandia Nemzeti Start-up Pavilonja, a Honda, az Intel, a La Poste, a Nissan, a Panasonic, és a Qualcomm.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...