Ugrás a fő tartalomra

Autonóm autók - a szabadalmak fele a német cégeké



A német gyártókat gyakran érte korábban olyan kritika, hogy átaludtak egy-egy trendet. Nos, az önállóan közlekedő gépkocsik esetében ez közel sem igaz.
A Német Gazdasági Intézet (IW) a tanulmányában kimutatta, hogy az autonóm közlekedéssel kapcsolatban benyújtott szabadalmak 52 százaléka köthető német társaságokhoz. Tavaly ez az arány még 58 százalék volt. A legtöbb szabadalmat benyújtó autóipari vállalatok listáján az első tíz helyezett közül hat német, közülük négy gyártó és kettő beszállító. Érdekesség ugyanakkor, hogy a szabadalmak területén az olyan óriások, mint a Tesla és az Apple nem játszanak szerepet, nem úgy, mint a Google. A techcégek egyébként a szabadalmak 7 százalékát birtokolják.

Az IW munkatársai az autonóm közlekedéssel kapcsolatban 2010 óta benyújtott 9000 szabadalomból több mint 5800-at vizsgáltak meg, azoknak több mint a fele kötődött a gyártókhoz és közel egyharmada a beszállítókhoz. A dokumentumok egy része kamera- vagy radarrendszerekre vonatkozott. Az első a Bosch (958 szabadalom), a második az Audi (516 szabadalom), a harmadik pedig a Continental (439 szabadalom). További helyezett volt a BMW, a Volkswagen, a Daimler, valamint a Ford, a GM és a Toyota. A lista tizedik helyére a Google került 338 szabadalommal. A gyártóknál a szabadalmak közel 47 százaléka volt német tulajdonban, a beszállítóknál viszont ez az arány 76 százalék volt.

Hubertus Bardt, a tanulmány készítője rámutatott, hogy a területen 2015 vége óta 60 százalékkal nőtt a benyújtott szabadalmak száma, a német piaci szereplők előnye ugyanakkor folyamatosan csökken a többi gyártóval és beszállítóval szemben. Az ágazatban van egy olyan vélemény, hogy ha egy szoftveróriás megvetné a lábát ezen a területen, akkor olyan előnyre tehetne szert, amelyet már senki nem tudna behozni. A szakértő hozzátette, hogy a verseny leginkább nem a járművek, hanem a kínált fedélzeti asszisztensrendszerek piacán kezdődik. A német társaságok előnye annak köszönhető, hogy jó helyzetben vannak a prémium kategóriában.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...