Hollywoodból a Pappa Pia rendezői székébe
Csupó Gábor, a Hollywoodba zarándokolt legendás rajzfilmes ezúttal ismeretlen vizekre evezett. Egy magyar férfimagazinnak adott interjúban elárulta, hogy először el sem akarta vállalni a Pappa Pia rendezését, de aztán elolvasta a forgatókönyvet és halálra röhögte magát.
Csupó Gábor nevéhez olyan rajzfilmek kötődnek, mint a Mézga Család, de nagy nemzetközi produkciók is részei életpályájának, mint például a Simpson Család vagy a Fecsegő Tipegők. 1979-ben érkezett Los Angelesbe, és tekintve, hogy az animátor hiányszakma volt, ezen a fronton kecsegtető lehetőségek álltak előtte.
– mondta Csupó.
Szerencsére a következő nagy lehetőség nem váratott sokáig magára. A Tracey Ullman Show-t izgalmasabbá kellett tenni, erre kitalálták, hogy animációkkal színesítik a műsort. Sokat nyomott a latban, hogy Csupó cége az ajánlatadáskor használta a varázsszót: ingyen. Azt ajánlották, ha ők kapják a melót, ingyen színeznek. „A főnök fejében az élt, hogy a figurák ugyanolyan színeket kapnak majd, mint ami minden más rajzfilmben szokásos. A haj legyen barna és így tovább. Amikor átküldték neki az anyagot, meg akart ölni a sárga figurák meg a kék haj láttán” – emlékszik vissza Gábor a Playboynak adott interjúban. Így születtek meg a klasszikus Simpson karakterek – a show animációs része akkora sikert aratott, hogy Gábor külön műsort kapott az ötlete kiteljesítésére.
![]() |
Az elismerés gyorsan jött:
De vajon ilyen szakmai sikerek után mi tehette vonzóvá a Pappa Piát, egy magyar produkciót – ráadásul egy musicalt, ami nem is könnyű műfaj? „Kálomista Gábor producer és Andy Vajna hívott fel azzal, hogy lenne számomra egy érdekes ajánlatuk. Megkérdeztem, hogy milyen műfaj, amire azt válaszolták, zenés vígjáték. Én ezektől félek, és azon törtem a fejem, hogy fogok udvariasan nemet mondani. De amikor a hétvégén elolvastam a forgatókönyvet, nagy meglepetésemre halálra röhögtem magam rajta. Ez volt a legnehezebb munkám, amit életemben készítettem. Holott mögöttem van több ezer órányi rajzfilmsorozat, és nyolc egész estés film elkészítése. A legnagyobb kihívás az volt, hogy ne legyen túl giccses, ugyanakkor a régi zenéket – a 70-es, 80-as évek slágereit – modern köntösben dolgozzuk fel. Az lett nekem kiadva „parancsba” a Filmalaptól, hogy a 14–29-es korosztályt célozzuk meg, de Nagy Feró rajongói is megtalálják a számításukat. Szerintem mindenki jól fog szórakozni a mozin” – nyilatkozta Csupó Gábor.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése