Ugrás a fő tartalomra

Gyalogosra vigyázó autót fejlesztene a Waymo



A Google leányvállalata egy teljesen új koncepciót szabadalmaztatott.

A Waymo az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) nyújtotta be az ötletét, amelynek lényege, hogy a gépkocsik karosszériájára bizonyos elemek kevésbé lennének mereven felszerelve, hogy egy ütközés esetén ezáltal lehessen csökkenteni az emberekben és a tárgyakban okozott károkat. A borítást is megváltoztatnák, ragacsos felületek tartanák a karosszérián a járműnek ütköző gyalogosokat.

Az új dizájn lényege, hogy az autót számos inakra hasonlító elem tartaná össze. Ezek lehetnének akár kábelek is, amelyek egy ütközés előtt kinyúlnának vagy éppen ellenkezőleg, összehúzódnának - mindez attól függene, hogy melyik hatásra van inkább szükség. Az aktívan átalakuló karosszériaelemeknek köszönhetően mindig az adott helyzethez lenne igazítható az autó. Amennyiben például egy kerékpárossal történne ütközés, s annak során a motorháztető és az első lökhárító érintett, akkor azok az elemek, illetve az azokhoz kapcsolódó kábelek, inak alakulhatnának át, hogy csökkentsék az adott felület merevségét.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a koncepció végül megvalósul-e vagy sem, de az ilyen fejlesztések biztosan növelnék a járművek súlyát. Kétséges az is, hogy az ötlet a gyakorlatban mennyire válna be, miként az is, hogy az autókban mennyivel keletkezne nagyobb kár és ez mennyivel növelné a sofőr kockázatát és javítási költségeit. Tesztekre eddig még nem került sor.

A Google már korábban előállt egy olyan koncepcióval, amelynek keretében külső kijelzőket helyezne el a gépkocsijain, azok így jeleznének a többi közlekedőnek. A társaság tavaly decemberben szervezte ki a robotjármű-fejlesztéseit és januárban eldőlt, hogy nem lesz állandó internetkapcsolat a Waymo robotautóiban, azok csak akkor fognak kommunikálni a külvilággal, ha arra szükség lesz, ezáltal nem lesz folyamatos kapcsolat, ami feltörhető lenne.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...