Ugrás a fő tartalomra

A munkavállalók teljes átképzésére lehet szükség




A munkavállalók közel háromnegyede (74%) hajlandó új készségeket elsajátítani, illetve teljesen átképezni magát annak érdekében, hogy a jövőben is foglalkoztathatók legyenek, derül ki a PwC "Workforce of the future: the competing forces shaping 2030" című felméréséből. A megkérdezettek szaktudásuk korszerűsítését a saját, nem pedig a munkáltató felelősségének tekintik.


A válaszok alapján kirajzolódik, hogy egyre inkább jellemző a munka melletti folyamatos tanulás, amelynek célja, hogy a munkavállalók lépést tudjanak tartani azokkal a változásokkal, amelyeket a technológiai fejlődés a munka világában eredményez.
A tanulmány a munka világának 2030-ra megvalósuló, négy lehetséges változatát vizsgálja, és bemutatja, hogyan formálják majd a jövő munkahelyeit a különböző, egymással szemben álló tényezők, beleértve az automatizálást. Az egyes forgatókönyvek jelentős változásokat mutatnak a munka világában, amelyeket a kormányzatok, a vállatok és az egyének sem hagyhatnak figyelmen kívül.
A válaszadók többsége (65%) úgy véli, a technológiai fejlődésnek köszönhetően kedvezőbb foglalkoztatási kilátásokkal rendelkezik majd, habár az Egyesült Államokban (73%) és Indiában (88%) dolgozók bizakodóbbak ebben a tekintetben, mint az egyesült királyságbeli (40%) vagy a németországi munkavállalók (48%).  Összességében a válaszadók közel háromnegyede (73%) gondolja úgy, hogy a technológiai vívmányok sosem fogják teljesen helyettesíteni az embert (73%), a többség (86%) pedig úgy véli, humán készségekre mindig is szükség lesz.
a_munkavallalok_teljes_atkepzesere_lehet_szukseg_screenshot_20170810123745_1_nfh.jpg
Négy elképzelés arról, milyen lesz a munka világa 2030-ban
"Az élethosszig tartó tanulás manapság rendkívül nagy jelentőséggel bír a munkavállalók körében, függetlenül attól, milyen korosztályhoz tartoznak. A tanulmányból kiderül, hogy a válaszadók 60%-a szerint kevesek rendelkeznek majd stabil, hosszú távú munkahellyel a jövőben. Az emberek kezdik elvetni azt a gondolatot, miszerint egy adott képesítés egy életre szól. Ehelyett inkább néhány évente újabb és újabb területeken szereznek jártasságot, miközben az olyan egyéni készségeiket is fejlesztik, mint például a kockázatkezelés, a vezetői készségek vagy az érzelmi intelligencia" - mondta Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási csoportjának igazgatója.
Habár a válaszadók úgy vélik, a technológiai fejlődésnek pozitív hatásai lesznek, és 37%-uk várakozással tekint egy lehetőségekkel teli jövő elé, sokan továbbra is aggódnak amiatt, hogy az automatizálás bizonyos munkahelyeket veszélybe sodor. Összesen a válaszadók 37%-a tart attól, hogy az automatizálás miatt veszélybe kerül a munkahelye - 2014-ben ez az arány 33% volt. A megkérdezettek több mint fele (56%) pedig úgy véli, a kormányzatoknak meg kellene tenniük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megvédjék a munkahelyeket az automatizálástól.
"Ezek az aggályok alááshatják a munkavállalók magabiztosságát, illetve elvehetik a kedvüket az innovációtól. Tekintve, hogy a munkavállalók egyharmada veszélyben érzi munkahelyét az automatizálás miatt, a munkáltatóknak komoly párbeszédeket kellene kezdeményezniük ennek kapcsán, és be kellene vonniuk a dolgozókat a technológiai fejlesztésekhez kapcsolódó vitákba. A munkavállalóknak így lehetőségük nyílna arra, hogy megértsék a technológiai fejlődés munkahelyükre gyakorolt hatásait, felkészüljenek ezekre, illetve tovább képezzék magukat. Ezek a változások gyökeresen átalakítják majd a munkamódszereinket, ezért a vállalatoknak nem szabad alábecsülniük azok jelentőségét" - tette hozzá Bencze Róbert.
A tanulmány négy jövőbeni forgatókönyvet mutat be arról, hogyan fog kinézni a munka világa 2030-ban. Az egyes forgatókönyvek azoknak a változásoknak a lehetséges kimeneteleit szemléltetik, amelyek az elkövetkezendő tíz évben a megatrendek, a mesterséges intelligencia, az automatizálás és a gépi tanulás hatására feltehetően bekövetkeznek majd. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja, hogyan alkalmazkodnak a munkavállalók a változásokhoz az egyes forgatókönyvek esetén, illetve hogyan befolyásolja a technológia a munkavállalást.
"A tanulmány négy rendkívül különböző világot mutat be, amelyek jelentős mértékben átalakítják a munkáról alkotott képünket. Egyikünk sem lehet egészen biztos abban, hogyan fog kinézni a világ 2030-ban, az azonban valószínű, hogy a tanulmányban bemutatott négy különböző forgatókönyv egyes aspektusai valamikor, valamilyen formában megjelennek majd. A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia sokkal hatékonyabb munkaerő-tervezést tesz majd lehetővé a számunkra, ez azonban nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel várhatjuk, hogy a munka világának jövője magától kibontakozzon. Azoknak a vállalatoknak és dolgozóknak lesz a legnagyobb esélye sikert aratni, akik tisztában vannak a lehetséges jövőképekkel, megértik azok hatásait, és ennek megfelelően terveznek előre" - vélekedik Bencze Róbert

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...