Ugrás a fő tartalomra

Hamarosan megjelenik a budapesti tömegközlekedésben a RIGO


·         (f)
·         (p)
Írta: IT café | 2017-02-22 08:57 | Forrás: nepszava.hu
A fővárosban közlekedők jövő januártól fokozatosan egyre több tömegközlekedési eszközön találkozhatnak a RIGO becenévre hallgató elektronikus jegy- és bérletrendszerrel.
A fővárosi elektronikus bérlet- és jegyellenőrző rendszer (RIGO) első készülékei idén áprilisban készülnek el, az engedélyezést és tesztelést követően a beléptető rendszer első kapuit júniusban kezdik telepíteni – tudta meg a Népszava a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A rendszert a próbák után „élesben” 2018 elejétől fokozatosan indítják el. Az új ellenőrzési mód tesztelése már 2015-ben megkezdődött, először a BKK szabadjegyre jogosult 1500 dolgozója kapott elektronikus kártyát, hamarosan pedig a BKV Zrt. 22 ezer munkatársa és családtagjaik jutnak hozzá a plasztik laphoz.
A Mobilfizetési Zrt. elvileg ezekben a napokban fejezi be a kártyák személyre szabását, ami a regisztráció tesztelésének fontos eleme. Ezután jön annak kipróbálása, hogy a rendszer hiba nélkül érzékeli-e a kártyák érvényességét, jól működik-e az egyéni számla feltöltése és a pénz felhasználása, majd végül a működés teljes folyamatát végigpróbálják – tájékoztatta a Népszavát a cég kommunikációs központja.
RIGO
[+]
A BKK a lapnak a rendszer áttervezésével magyarázta a csúszást, amire azért volt szükség, mert először nem vették figyelembe az elektronikus személyi igazolvány (eSZIG) megjelenését, nem számoltak a HÉV és az agglomerációs autóbuszok államnak történő átadásával és a közlekedési kártyákkal kapcsolatos jogszabályok változásaival.
A rendszernek lesznek „sajátosságai” is: a nagy forgalmú, nem első ajtós buszokon és villamosokon például nem lesz kötelező érvényesíteni a bérletet, a 3-as metró állomásain pedig csak a felújítás után szerelik fel a beléptető kapukat. A közlekedési társaság kommunikációs munkatársai elkezdték a lakossági tájékoztatási kampány tervezését, és elindultak ennek közbeszerzései is. Nyártól találkozhatunk a BKK reklámanyagaival.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...