Vezetője válogatja, hogy a leggyengébben teljesítő 10%-ot küldi el, vagy tovább növeli az állományt.
Azzal, hogy nem tudott felvenni egy még három mérnököt a csoportvezető hátráltatja a cégét a szükséges termékfejlesztési utánpótlásban és így valószínűbb, hogy a szervezet öt éven belül felkészületlenebbé válik.
A gazdasági vezetők tisztában vannak azzal, hogy az emberi tőkéhez kapcsolódó kérdésekben tájékozatlanabbak, mint a gazdasági kérdésekben. A HR elemzőinek olyan rendszerek segítenek, mint a portfólióelmélet, az ellátásilánc fogyasztócsoport szegmentálás: ezekkel a többi szereplő számára is érthető és elfogadható formába tudják önteni az elemzéseket.
A kompetenciarendszerek meghatározzák azokat a készségeket melyek több munkakkő és beosztás betöltésére is alkalmassá tesznek egy dolgozót. - Ilyenek a perspektivikus gondolkodásmód, a koncentrálás és a következetes cselekvés képessége, erkölcsi tartás
Kanó teszt:

Megjegyzések
Megjegyzés küldése