Ugrás a fő tartalomra

A Google felhőjébe költözik Újbuda önkormányzata



Magyarországon elsőként Újbudán: a Google Enterprise, Újbuda önkormányzata és a Revevol megállapodása nyomán felhős ügyintézés.

Az elmúlt hetekben az érintettek kiadós kampánnyal tudatták a nyilvánossággal, hogy Közép-Kelet-Európában először Újbudán kezdődik meg egy, a Google szolgáltatására építő, felhőalapú, lakosságközpontú ügyintézés bevezetése.
Ez a folyamat ért el most fontos mérföldkőhöz, ugyanis a Google felhőalapú megoldásainak teljes körű önkormányzati alkalmazásáról írt alá megállapodást szerdán Przemek Sienkiewicz, a Google Enterprise Közép-Kelet-Európáért, Oroszországért és a FÁK államokért felelős vezetője és Hoffmann Tamás Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda polgármestere. A Google a közigazgatási szférában Közép-Kelet-Európában először az Újbudai Önkormányzattal köt megállapodást.
Első lépésként a Revevol által fejlesztett Google App Engine-en és Google Dokumentumokon alapuló testületi rendszert hoztak létre. Az önkormányzat szerint a Google felhőalapú megoldásainak alkalmazása hosszú távon több tízmilliós megtakarítást hoz a hivatalnak évente, hárommillió forinttal csökkentve csak az áramszámlát.
A testületi támogató rendszer használatát már bevezették: ez a rendszer a polgármesteri hivatalban digitalizálja a teljes dokumentumkezelést. Az itt dolgozó mintegy száz köztisztviselő, valamint a képviselő-testület tagjai már most használják a megoldásokat, melyekkel a hivatal papírfelhasználása évi egy tonnával csökken. A jövőben nem csupán a polgármesteri hivatal, de az összes önkormányzati intézmény és vállalkozás dokumentumkezelése a felhőalapú rendszer részévé válhat.
Takarékosság és megbízhatóság
„Forráshiányos időkben különösen fontos minden önkormányzat számára, hogy megfelelő megtakarítási lehetőségeket találjon.” – hangsúlyozta Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. „Olyan korszerű megoldásokat kell találni, amelyek nem csupán olcsóbbá teszik az önkormányzat és intézményeinek működését, de egyúttal növelik a közigazgatási szolgáltatások színvonalát, egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tesznek lehetővé a polgárok számára.”
„A Google Apps olyan internetalapú irodai alkalmazásokat kínál, amelynek segítségével a közigazgatásban egyszerre lehet hatékonyabbá és olcsóbbá tenni a munkát” – emelte ki Przemek Sienkiewicz. A vezető elmondta azt is, hogy az e-mailek, a naptárak, a dokumentumok bárhonnan, bármilyen eszközről – mobiltelefonról, irodai vagy otthoni számítógépről – elérhetőek. A képviselő szerint további előnyök:
  • a jogosultságok könnyen és egyszerűen kezelhetőek, és csak az fér hozzá az adatokhoz, akinek erre joga van: a rendszer teljes körű biztonságot és védelmet garantál
  • a felhőalapú rendszerben folyamatos a biztonsági mentés, követhetőek a változások és változtatások
  • a Google Apps lehetőséget teremt arra is, hogy egymástól távol lévő egységek közösen dolgozzanak egy adott dokumentumon, könnyen és gyorsan megosszák egymással az adatokat
  • a felhőalapú rendszer alkalmazásával az önkormányzat mentesül a számítógépes programok folyamatos megújításának és a szerverek fenntartásának és működtetésének költségeitől is – ezzel nem csupán beruházási kiadásait mérsékli, de jelentősen csökkenti saját áramszámláját is
A megállapodás értelmében a Google Enterprise átfogó tanulmányt készít arról, hogyan érhető el az önkormányzathoz tartozó intézmények rendszereinek integrációja, milyen alkalmazásfejlesztések szükségesek mindehhez, hogyan valósítható meg a felhőalapú kommunikáció az újbudai intézményekben, és milyen megoldásokkal lehet a lakossági ügyintézésben is alkalmazni a korszerű technikát.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...