Ugrás a fő tartalomra

1 milliárd felhasználó a Facebookon



Mark Zuckerberg Facebook profilján jelentette be, hogy a közösségi oldal elérte, amit idén szeretett volna: megvan az 1 milliárd felhasználó!
Mark Zuckerberg profil oldalára posztolta kiörömében, hogy a Facebookon már több mint 1 milliárdan vannak. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan ekkorára nőtt a havonta aktív felhasználók száma. 
Zuckerberg posztjában megköszönte olvasóinak, hogy megadták neki és csapatának azt a megtiszteltetést, hogy őket szolgálják. A Facebook főnöke hatalmas dolognak nevezte ezt az eredményt, és arról is beszélt, hogy ezzel közelebb kerülnek ahhoz a célhoz, hogy az egész világot összekapcsolják a Facebook segítségével. A teljes bejelentést a Facebook blogján is olvashatjátok.
Az 1 milliárdot egyébként hivatalos adatok szerint már szeptember 14-én elérték, a bejelentésig azonban mostanáig várni kellett. A Facebook most a nagy eredmény mellé rengeteg statisztikai információt is megosztott a nagyközönséggel, amelyeket itt meg is nézhettek.
A közösségi oldal használatára vonakozóan elmondható, hogy:
  • 2009-óta, mióta létezik a funkció, 1.13 trillió lájkolt osztottak ki a felhasználók.
  • 140,3 milliárd baráti kapcsolat van a Facebookon
  • 219 milliárd képet töltöttek fel, amelybe nem tartoznak bele a már törölt képek, azokkal együtt ez a szám nagyjából 265 milliárd lenne
  • 17 milliárd földrajzi helyzetet jelölő poszt van az oldalon, a bejelentkezésekkel együtt
  • 62,6 milliárd dalt hallgattak meg itt a felhasználók, mióta 2011 szeptemberében elindultak a zenehallgató alkalmazások, ez 210.000 évnyi zene.
  • jelenleg 600 millióan lépnek be mobilról is
A felhasználók adatait tekintve:
  • 2006-ban még a felhasználók átlagéletkora 19 év volt, ami azonban folyamatosan növekedett, ahogyan egyre többen regisztráltak, így ez ma 22 év
  • míg az elején Ausztráliában, Canadában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban Facebookoztak a legtöbben, addig 100 millió felhasználónál 2008-ban már Chilében, Franciaországban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Most a legtöbb felhasználó Brazíliából, Indiából, Indonéziából, Mexikóból és az Egyesült Államokból csatlakozik a hálózathoz.
  • egy embernek átlagosan 305 barátja van az oldalon

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...