Ugrás a fő tartalomra

Zuckerbergnek mennie kell?



2012. szeptember 7., 12:13
Jobb lenne a Facebooknak, ha alapítója lemondana az irányításról? Van más alternatíva is.
Mark Zuckerberg Facebook
A közösségi hálózat majdnem tipikus példája a garázscégeknek: Mark Zuckerberg szinte a semmiből gründolta össze (a hogyant most hagyjuk) a rendszert, melyet kvázi a nappalijából is ellenőrizni tudott. A fejlődéssel azonban óriásvállalattá nőtte ki magát a Facebook, olyan céggé vált, amely közel egymilliárd emberről tud annyira személyes dolgokat, amelyekről a többi vállalat csak álmodik.
Ez azonban együtt járt azzal, hogy jelentősen bővíteni kellett az alkalmazottak számát. Tavaly júniusban már 2661-en dolgoztak a közösségi hálózat üzemeltetőjénél, egy évvel később pedig majdnem megduplázódott az alkalmazottak száma; megközelítette a négyezret. Ezzel párhuzamosan a bevételek is lendületesen nőttek: az elmúlt negyedévet 1,2 milliárd dolláros eredménnyel zárt a vállalat. És itt jön képbe Zuckerberg tapasztalatlansága.
eric schmidt larry page sergey brin google
A Facebook alapítója ugyanis programozásban, mikromenedzsmentben igen ügyes - különben nem jutott volna idáig -, ám egy nagyvállalat vezetéséhez nyilvánvalóan nem ért. Ez nem feltétlenül hátrány, hiszen nagyon ritka, hogy valaki huszonéves korában ilyen kulcspozícióba kerüljön, többnyire inkább a késői harmincasok és az annál idősebb, tapasztalt rókák igazgatják az ekkora méretű cégeket. Jó példa erre a Google: 2001-ben arra döbbent rá Larry Page ésSergey Brin, hogy noha a keresőalgoritmusuk kifejlesztéséhez és javításához kiválóan értenek, az alattuk felhízott vállalat vezetéséhez nincsen akkora érzékük, mint kellene. Ezt a hiány pótoltaEric Schmidt, aki sok éves tapasztalatával számos buktatón segítette át a Google-t, míg végül ismét az alapítók kezébe került az irányítás.
Visszatérve Zuckerbergre: a közösségi hálózat atyja, korából adódóan nem mentes minden ifjonti hévtől; ilyen például az Instagram hirtelen bekebelezése. Az egymilliárdos döntést nem előzte meg a nagybefektetőkkel való egyeztetés, mégpedig azért nem, mert noha részesedése alapján kisebbségben van a fiatalember, döntési jog tekintetében 50 százaléknál is többet ér szava. Márpedig az ilyen műveleteket illik megbeszélni a sok tízmilliárd dollárra becsült cég más, nagyobb tulajdonosaival is, vagy a tőzsde idegesen fog reagálni ezekre a manőverekre. Amint az az alábbi ábrán is látszik, az elmúlt időszak nem kimondottan nevezhető sikertörténetnek, a cég papírjainak értékét illetően.
Facebook részvények 2012 05-09
A Facebook részvények útja kibocsátásuktól napjainkig (forrás: Google Finance)
jeff-bezos amazon
Milyen út áll Zuckerberg előtt? Ha nem a Google-fiúk útját kövei, akkor még mindig ott van példáulJeff Bezos története, aki az Amazont hasonlóan a semmiből teremtette meg, és nem is adta ki kezéből az irányítást. Sok tekintetben azon az ösvényen haladt végig, mint az Apple alapítója,Steve Jobs, akit azonban hosszú évekre száműztek vállalatától (igaz, az almás cég Jobs második regnálása idején ért fel igazán a csúcsra).
Egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogyan alakul a Facebook vezető egy-két éves távlatában nézett sorsa. Ami biztos, hogy sok hasonlóságot mutat Bezos-szal, hiszen mindketten annyira hisznek vállalatukban, hogy azt sajátjuknak érzik. Ahhoz azonban, hogy Zuckerberg anélkül maradhasson a helyén, hogy bedöntené a Facebookot, stabil és legfőképp jövedelmező jövőképpel kell rendelkeznie, és ezt át is kell tudnia ültetni a gyakorlatba - éppen úgy, ahogy azt Bezos teszi újra és újra. Elég például az Amazon tabletek területén elért sikerét megfigyelni: noha az Apple letarolta a piacot a táblagépekkel és a Google és erősen nyomul Android platformjával, a Kindle Fire-rel tudott merészet - és, egyelőre úgy tűnik: sikereset - lépni az Amazon.
Ha viszont sem a Google, sem az Amazon alapítóinak sorsát nem másolja le Zuckerberg, akkor igen nehéz út előtt áll a Facebook. Lehet, hogy ezt ismerték fel azok a vezető beosztású alkalmazottak, akik közül nem egy hagyta ott a közelmúltban a közösségi hálózatot...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...