Ugrás a fő tartalomra

Eltűnt a Start gomb a Windows 8-ból


  • (f)
  • (p)
Írta: Barna József | 2012-02-06 11:57 | Forrás: IT café

Az új előzetesben már a hagyományos asztal sem tartalmazza a közel 20 éves menüfunkciót.

A Windows 8 legutóbbi tesztváltozatának asztaláról hiányzik a rendszer felületének lassan évtizedek óta részét képező Start gomb, derül ki az internetre a hétvégén kiszivárgott képernyőképekből. Ez az OS-verzió már a consumer preview nevet viseli, azaz a rendszer február végén kiadni tervezett nyilvános bétájának egyik előzetese lehet.

Ebben a hagyományos desktop bal alsó sarkában már nincs sem Start felirat, sem Windows-logót tartalmazó kör. A neten olvasható beszámolók szerint ugyanakkor a Start menü vagy egy ahhoz hasonló ablak az új felületen is előhívható, ha a felhasználó az egérmutatót az asztal bal sarka fölé húzza.

(Forrás: PC Beta)
(Forrás: PC Beta)

Az, hogy a Microsoft dolgozik a Start menü újragondolásán, nem újdonság, a cég tavaly októberben egy hosszú blogposztot szentelt annak, hogy miért érett meg a reformra ez a funkció. Tény: valódi őskövületről van szó. A Start menü fejlesztését húsz évvel ezelőtt, 1992-ben kezdte el a vállalat, és elsőként a végül 1995-ben kiadott Windows 95-be építették be. Az elv az volt, hogy a felhasználók számára egy olyan kiindulási pontot adjanak, ahonnan el lehet kezdeni a rendszer használatát.

A Start menüt jellemzően alkalmazások indítására használjuk, de ennek megvalósítására az új Windowsokban egyre több más lehetőség adódik (például a gyorsindító vagy a tálcára letűzött ikonok). A Microsoft tapasztalatai és felmérései szerint a tálca és az asztal egésze egyre inkább átvette a Start funkcióját, hiszen ezekről egyetlen kattintással elérhetőek voltak a programok, beállítások, nem kellett végigtúrni egy ma már nehézkesnek tűnő menürendszert. E tapasztalatok alapján készült a Windows 8 már ismert Metro-stílusú indítóképernyője (Start screen).

Úgy tűnik, a szoftvervállalat most a rendszer új tesztváltozatában e tapasztalatokat kamatoztatta az indítóképernyőről elérhető klasszikus desktopon is, melyen a hagyományos, nem Metro-alapú alkalmazások futtathatók.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...