Ugrás a fő tartalomra

Újdonságokkal teli és szigorúbb rokkantellátás

2012. január 5. 14:19 Kaszás Endre (Dunántúli Napló)
BARANYA | Március végéig kell nyilatkozniuk az érintett rokkantnyugdíjasoknak arról, hogy kérik-e új komplex orvosi minősítésüket az ellátás folytatása érdekében.



Mik ezek?

Januártól a rokkantellátásban részesülők más jogcímen, rehabilitálható sorstársaik pedig kisebb összegben kaphatnak juttatást az államtól. Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, a rehabilitációs járadék, a rendszeres szociális járadék, helyettük rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás igényelhető.

A korábbi jogszabály a tartósan egészségkárosodott személyeket három csoportra osztotta. Közülük nem érinti az átalakítás az öregségi nyugdíjkorhatár felettieket, az I-es és II-es csoporthoz tartozókat (a leginkább egészségkárosodottakat), valamint a III-as csoportból azokat, akik öt éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt, vagyis akik 1953 előtt születtek.

A cikk a hirdetés után folytatódik


Fontos tudnivaló, hogy már az emelkedő korhatárt kell figyelembe venni az öt év kiszámításakor. Ebben a kategóriában csak a folyósítás jogcíme változik, az érintettek rokkantsági ellátást kapnak, aminek összege 4,2 százalékkal emelkedik ettől a hónaptól. A III-as kategóriához tartozó, ám a korhatárt öt éven belül el nem érő ügyfelek a nyugdíjfolyósítótól központilag kapnak tájékoztatást a változásokról. Ez utóbbi csoporthoz tartozóknak március 31-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy kérik-e a komplex orvosi minősítésüket. Ha nem kérik, akkor májusban automatikusan megszűnik az ellátásuk.

Amennyiben vállalják a felülvizsgálatot, akkor az orvosi bizottság be fogja rendelni őket, és a vizsgálat alapján rehabilitációs ellátást, vagy ha nem rehabilitálhatók, rokkantsági ellátást kaphatnak.

A rehabilitációs ellátás a munkaképesnek nyilvánított személyeknek jár majd. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tájékoztatása szerint jelenleg átlagosan 70 ezer forint a juttatás, az új törvény azonban a minimálbér 30 és 50 százaléka között állapítja meg az összeget. Tehát akit munkaképesnek minősítenek, 26 és 46 ezer forint közötti járandóságra számíthat havonta, legfeljebb 3 éven át. Közben köteles együttműködni a hatósággal, például aktívan munkát kell keresnie, ha pedig talál, az ellátása szünetelni kezd. A MEOSZ úgy számol, hogy a másik (nem munkaképes) csoport juttatása, a rokkantsági ellátás átlagosan 41 ezer forintra csökken.

Kategóriák, százalékok, csoportok

A III. rokkantsági csoportba tartozik az, akinek egészségkárosodása 50–79 százalékos mértékű. (pl.: egészségkárosodása 54 százalékos mértékű, vagy korábban: 67 százalékos mértékben csökkent a munkaképessége).

A II. rokkantsági csoportba tartozik az, akinek egészségkárosodása 79 százalékot meghaladó mértékű, de mások gondozására nem szorul. (pl.: 81 százalékos mértékű, vagy korábban: 100 százalékos mértékben csökkent a munkaképessége).

Az I. rokkantsági csoportba az tartozik, akinek egészségkárosodása 79 százalékot meghaladó mértékű, és mások gondozására szorul.
Az adatokból is jól látszik, hogy az I. vagy II. csoportos rokkant a betegebb, egészségkárosodása nagyobb mértékű, a kettő között az a különbség, hogy az I. csoportos mások gondozására szorul. Az egészségkárosodás, illetőleg rokkantság mértékét megállapító minősítési rendszer legutoljára 2008-ban változott, akkortól egészségkárosodást állapított meg a bizottság, korábban munkaképesség-csökkenést, és más lett a százalékos mérték is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...