Ugrás a fő tartalomra

Elveszíthetik vállalkozásaikat a szolgálati és a rokkantnyugdíjasok

2012.01.05
A szokásos szabályok szerint kell közterheket fizetniük január elsejétől mindazon vállalkozóknak, akik a korábbi szabályok szerint nyugdíj mellett folytattak valamilyen kiegészítő tevékenységet, ám életkoruk nem éri el az öregségi nyugdíj korhatárát - cikkezi a Világgazdaság.


Január elsejétől így főtevékenységnek minősül majd például a korkedvezménnyel nyugdíjba vonult rendőrök vállalkozása éppúgy, mint a rokkantaké. Utóbbiak közül - mint azt a penzcentrum.hu megírta, azokat érinti hátrányosan a változás, akik a múlt évben még rokkantsági nyugdíjban, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesültek. Ők eddig a jövedelmükből 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizettek, valamint az 5100 forintos tételes egészségügyi hozzájárulást. Az új rendszerben azonban nem minősülnek nyugdíjasnak, így főállású vállalkozóként adóznak majd, vagyis legalább a 93 ezer forintnyi minimálbér után kell közterheket fizetniük - ha termelnek ennyi jövedelmet, ha nem.

Január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányászok egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg. A megváltozott munkaképességű emberek két típusú ellátást kaphatnak ezután: rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást. Az előbbiben azok részesülhetnek - legfeljebb három évig -, akiknek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, illetve akik tartós foglalkozási rehabilitációt igényelnek. Az utóbbit pedig azok kaphatják, akiknek a rehabilitációja nem javasolt. Megszűnnek a korhatár alatti szolgálati nyugdíjak is, helyükbe szociális ellátások közé sorolt szolgálati járandóság lép, amely az érvényes szja sáv szerint adózik.
"Nagyon sok olyan vállalkozó van, aki nem érte el még az öregségi nyugdíj korhatárát, de valami oknál fogva nyugdíjas" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Rusa Attila, a Szolnok és Vidéke Ipartestület ügyvezető igazgatója. Rusa szerint jelentős részük nem tud annyi jövedelmet megtermelni, hogy az új rendszerben megérné fenntartani a vállalkozását, így az elnökségi tag arra számít, hogy az érintettek közül sokan kénytelenek lesznek felhagyni kiegészítő tevékenységükkel. "Könnyen megeshet, hogy a kistelepüléseken megszűnhetnek a szolgáltatások, sokan beszüntetik majd a tevékenységüket a cipészek, bőrdíszművesek, szabók, fodrászok közül. Az ilyen tevékenységekből már eddig sem lehetett sok jövedelemre szert tenni" - mondta el Rusa Attila a Világgazdaságnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...