Ugrás a fő tartalomra

A cégeknek csak figyelniük kell a közösségeket

2012. január 4.
A Salesforce.com vezető munkatársa szerint az internetnek végtelenül nyitottnak kell lennie, mert ez szolgálja a felhasználók javát. Szerinte végső soron a fogyasztók irányítják a cégeket és azt, hogy merre haladnak.

"Le vagyok nyűgözve a vezeték nélküli internet fejlődésétől, ez ugyanis olyan sebességgel történik, amit korábban senki sem jósolt meg. A fejlődés ellenére azonban van még egy konfliktus, amit meg kell oldanunk, ez pedig a nyilvánosság kontra magánszféra kérdése. Nem egyszerű feladat megtalálni az egyensúlyt e két terület között és ez arra vezethető vissza, hogy ez nem csupán egy jogi, hanem szociológiai elemeket is felvonultató kérdés. Korábban a felhasználók megosztották magukról azokat a dolgokat, amit csináltak, napjainkban viszont azokat osztják meg, amit éppen csinálnak. A jövőben pedig a jövőbeli dolgaikat osztják majd meg, ez pedig mindent megváltoztat. A vállalatok ugyanis ezen információk alapján jobban eldönthetik, hogy mely termékekből mennyit készítsenek, s miként határozzák meg a raktárkészleteiket. Mindez oda vezet majd, hogy kevesebb felesleges árucikk fog készülni."

"Egy a közösségi hálózatokkal összekötött társaság képes jobban megérteni az embereket. 20 évvel ezelőtt egy profilban még az e-mail cím sem szerepelt, ma pedig már tartalmazza a Facebook-oldal, a Twitter-csatorna és egy blog címét. A fogyasztók mindent önként osztanak meg magukról, leírják az ambícióikat, a cégeknek elég csak meghallgatniuk a felhasználókat, igaz, pontosabban kell figyelniük ezekre az adatokra" - jelentette ki JP Rangaswami, a Salesforce vezető tudósa.

A szakember szerint olyan világban élünk, ahol nem a cégek irányítják az fogyasztókat, hanem fordítva. A közösségi marketing ékes példája a Carrotmob nevű szervezet. Ebben több személy fog össze azért, hogy csoportként érvényesítsék az érdekeiket. Ez egy olyan kulturális folyamat, ami megváltoztatja a vállalatokat. A Salesforce tavaly májusban közös projektet indított a Toyotával. Az autógyártó az egyik gépkocsiját egy saját közösségi hálózattal szerelte fel, így a munkatársai, a kereskedők és a vevők összeköttetésben vannak egymással. Abszurdnak tűnik, de a platformnak köszönhetően valaki a saját autója barátja lehet, és például a vezető megtudhatja, hogy mikor kell az autót szervizbe vinni.

"Az embereknek naponta átlagosan három óra szabadidejük van. Ez már több évtizede így van. Most viszont sokkal több lehetőségünk van ennek a három órának az eltöltésére. A gyerekeim egyszerre több kommunikációs csatornát is használnak. A 13 éves lányom tévét néz, közben a házi feladatait csinálja és a barátnőivel beszélget. De vajon mit csinál valójában? A válasz: mindent. A gyerekeink egy olyan kultúrában nőnek fel, ahol lehetőség van arra, hogy ennyi mindent csináljanak egyszerre és képesek ehhez alkalmazkodni" - szögezte le a Salesforce.com munkatársa.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...