Ugrás a fő tartalomra

Az okostelefonok éve volt 2011?

2011. december 31., szombat 09:38
Már minden ötödik magyar előfizető okostelefont használ, a legtudatosabban a huszon- és harmincévesek, akik ki is próbálják a legújabb applikációkat és technológiákat, a felhasználók többsége igénybe vesz valamilyen clouding, felhő alapú technológiát is, bár ezzel kevesen vannak tisztában.
Megosztás Nyomtatás
A T-Mobile elemzése szerint már az idén januárban is több előrejelzés mutatta, hogy 2011 az okostelefonok éve lesz. Igaz, az év első hónapjában még csak 15 százalékos arányt értek el ezek a készülékek a magyar piacon. Az előrejelzés beigazolódott: a számok folyamatos, biztos növekedést mutatnak, mára pedig már minden ötödik telefon valamilyen okos készülék. A T-Mobile friss, karácsony előtti adatai is igazolják a trendet, hiszen az új előfizetést vásárlók 80 százaléka okostelefont választ.

Az okostelefonok világméretű elterjedésére jellemző, hogy napjainkban a Földön használt 5 milliárd telefonból már több 1 milliárd ebbe a kategóriába tartozik. Ráadásul az előrejelzések szerint valamikor 2014 elején már többen használnak mobilinternetet, mint vezetékest, s az előbbiek száma 2015-re eléri a 2 milliárdot. A mobilinternet a magyar piacon is gyorsan terjed, amit mutat az is, hogy míg 2008-ban mintegy négyszázezren használták a mobilnetet, addig az idén év végén már több mint másfél milliónyian.

A T-Mobile elemzése idézi Ságvári Bence szociológust, aki elmondta, a hírek olvasása és a böngészés korosztálytól függetlenül nagy részben átterelődött az asztali számítógépekről a telefonokra, csökkentve ezzel a hagyományos gép előtt eltöltött időt és egyúttal a digitális szakadékot is. Az okostelefonoknak is köszönhetően megnőtt ugyanis azoknak a száma, akik állandó interneteléréssel rendelkeznek. A szociológus úgy látja, hogy a mai okostelefonosok többsége – bár használ valamilyen clouding alapú technológiát – nincs tisztában vele. A clouding azt jelenti, hogy egy bárhonnan elérhető helyen, egy úgynevezett számítástechnikai felhőben tárolják az adatokat, ami azt az előnyt nyújtja, hogy a készüléktől függetlenül elérhetik az előfizetők a saját tartalmukat.

Bár az elemzések szerint még mindig főként e-mailezésre, böngészésre és játékra használják az emberek a telefonjukat, egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan, a mindennapi tájékozódást segítő applikációk is, mint például az árfolyamfigyelő, a műsorújság vagy a mobil vásárlás. Ebben főként az úgynevezett Y generáció, a pergő életritmusú húszasok, harmincasok járnak élen.

Tari Annamária pszichológus szerint a felgyorsult életvitel nem véletlen: amennyire szerették a korábbi generációk a csendet, amely alkalmas volt gondolkodásra, annyira nem élvezi ezt az Y generáció. Így alakul ki a „multitasking üzemmód”, azaz amikor valaki szinte egy időben különböző információkat szerez be, és többféle tevékenységet végez.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...