Computerworld.hu
2011. január 4., 13:17
Nyomtatás
A 2010. évi Kármán Tódor-díjat Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár adta át egyebek mellett Dr. Zárda Saroltának és Havass Miklósnak, a Számalk Zrt. tulajdonosainak.
A Kármán Tódor-díj az oktatási miniszter által adományozható állami elismerés, amelyet - évente öten - azok a magánszemélyek vagy szervezetek, vállalkozások vehetnek át, akik a magyarországi oktatást, képzést, felnőttoktatást, tudományos kutatást szakmai közreműködéssel és jelentős természetbeni, illetve anyagi juttatásokkal kiemelten támogatják. Idén a díjazottak többsége valamilyen szervezet volt: elismerést kapott a Magyar Televízió, a a Rézler Gyula Alapítvány, a Magyar Öntészeti Szövetség és a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület, de két magánszemély is Kármán Tódor-díjban részesült: dr. Zárda Sarolta és Havass Miklós, a Számalk Zrt. tulajdonosai.
Az indoklás szerint "Dr. Zárda Sarolta és Havass Miklós az elmúlt 20 évben személyesen és intézményükön keresztül is az oktatás és az innováció elkötelezett támogatói. Számalk Zrt. az általa létrehozott alapítványokon keresztül hozzájárul a Gábor Dénes Főiskola és a SZÁMALK Szakközépiskola fenntartásához és működtetéséhez".
A Gábor Dénes Főiskolán eddig 12 ezren végeztek és vették át mérnök-informatikus, illetve informatikus közgazdász diplomájukat, ebből 1500 mérnök a határon túli magyarlakta területeken. A Számalk Szakközépiskolában közel 4000 fiatal és felnőtt szerzett informatikai és gazdasági profilú OKJ szerinti szakmát igazoló bizonyítványt. A díj odaítélői szerint az intézményben folyó oktatástechnológiai kutatások döntő mértékben hozzájárultak a magyarországi távoktatási
- távtanulási kultúra elterjedéséhez, meghonosításához.
A Kármán Tódor-díjat idén már tizedik alkalommal adták át.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése