Az adótörvények elfogadása előtti utolsó pillanatban a munkaerő-kölcsönző cégekre is kiterjesztették a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettséget. Az érintettek egy hónap alatt felvesznek egy üzemnyi megváltozott képességű dolgozót, vagy százmilliókat fizethetnek - cikkezi a Napi Gazdaság.
A kormány foglalkoztatásbővítési céljaival épp ellentétes hatása lehet a munkaerő-kölcsönző vállalkozások szerint, hogy az adótörvények elfogadása előtti utolsó pillanatban az ágazatukra is kiterjesztették a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettséget. A mintegy százezer főt foglalkoztató ágazat egy hónap alatt aligha tud élni a megfelelő mennyiségű megváltozott munkaképességű felvételével, a tehercsökkentés lehetőségével. Ez számos, kevésbé tőkeerős cég helyzetét megrendítheti.
A több mint tízezer főt foglalkoztató Trenkwalder esetében több száz millió forint befizetéséről lenne szó - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Tamás, a cég ügyvezető igazgatója. Nemcsak ez jelent problémát: egyrészt egy munkaerő-piaci szempontból inkább holt szezonnak tekinthető hónapban kellene kisebb üzemnyi új dolgozót fölvenniük a kölcsönzőknek, ha csökkenteni próbálnák a hozzájárulás-fizetési kötelezettséget, másrészt egyszerűen nincs annyi munkaképes, megfelelő megváltozott munkaképességű munkavállaló a piacon.
Napi Gazdaság

Megjegyzések
Megjegyzés küldése