Ugrás a fő tartalomra

Megszűnnek a minisztériumi honlapok

A jövő év elején megszűnnek a minisztériumi honlapok, valamint a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is, helyettük egy új, összevont kormányzati portál indul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Hirdetés

A közlemény szerint az új kormányzati portál a Miniszterelnökség és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben és közös domain név alatt teszi elérhetővé a látogatók számára, illetve új szolgáltatásokat is fog tartalmazni. A KIM szerint az új portál létrehozása a megváltozott kormányzati struktúra, a korábbi minisztériumi honlapok alacsony általános színvonala miatt és az azok működtetésével kapcsolatos pazarlás megszüntetése érdekében vált szükségessé. Az eddigi minisztériumi honlapok sem szerkezetük, sem "széttagolt üzemeltetésük kaotikussága" miatt nem alkalmasak arra, hogy az új minisztériumi struktúrát megfelelően leképezzék.

Az összevont portál létrehozása lehetővé teszi, hogy az ezen a területen jelenleg tapasztalható zavaros állapotokat gyorsan és költségkímélő módon egy jobb megoldással váltsák fel. Az új honlap fejlesztésének költsége várhatóan töredéke lesz a költségvetési tételben feltüntetett összegnek - hangsúlyozza a közlemény.

Zagyva György Gyula korábbi sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, hogy a kormány 185 millió forinttal támogatná jövőre a kormány.hu portál működését. Az országgyűlési képviselő elmondása szerint azért "csapta ki a biztosítékot" a portál ekkora mértékű támogatása, mert 2008-ban Cser-Palkovics András fideszes képviselő a kormanyszovivo.hu 200 milliós támogatását "arcátlanul soknak" tartotta, most pedig közel 200 milliós támogatást adnak és ugyanazt a céget, a Kopint Datorgot bízták meg a működtetéssel. "Nem értem, hogy ez hogy függ össze a fülkeforradalommal" - tette hozzá. Az ellenzéki politikus hozzátette: a kormány.hu önálló tartalommal nem is rendelkezik, csak a minisztériumi honlapokról linkelik át az információkat. A képviselő emiatt rejtett támogatást sejt a 185 milliós összeg mögött.

A minisztérium erre úgy reagált közleményében, hogy "a képviselő állításai hemzsegnek a tárgyi tévedésektől". Például a költségvetésben feltüntetett összeg nem a kormany.hu címen jelenleg található gyűjtőoldal, hanem a teljes jövő évi online kormányzati kommunikáció támogatására vonatkozik. Ez a költségvetési sor pontos címéből ("kormányzati kommunikációs feladatok támogatása") is egyértelműen kiolvasható. Az új összminisztériumi portál fejlesztésében vagy későbbi működtetésében a Kopint-Datorg Zrt. semmilyen formában nem vesz részt - tették hozzá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája

Az IT és információbiztonsági szakma tetoválásainak jelentésmorfológiája Blogzóna IT Itt az ideje, hogy az IT és a biztonsági szakmán belül elterjedt és gyakori tetoválásokat összegyűjtsük és közelebbről megvizsgálva a képi világukat, leírjuk, milyen jelentéssel bírnak, mit is jelképeznek, kik és hogyan, hol viselik őket. 1-89-19-68 A hackerek kedvelt tetoválása. A számok a periódusos rendszer elemein keresztül a HACKER feliratot adják ki (H- 1 Hidrogén, AC- 89  Aktínium, K- 19  Kálium, ER- 68  Erbium). Az öt pont jelentheti a feketekalapos hacker börtönviseltségét (bérletvásárlás után), etikus hacker esetében azonban az éles projekteken edződést és a field tapasztalatot szimbolizálja. Más értelmezésben az éles projekt során az etikus hackert (középső pont) bekeríti saját projektvezetője és salese, az ügyfél projektvezetője és az ügyfél biztonsági vezetője. Vörös háromszög a bal mellbimbó körül, „People, Process, Technology” felirattal az élek...

Mesterséges intelligencia startupot vett a Nike

A cég azért hajtotta végre a felvásárlást, mert szeretné megfejteni, hogy mit akarnak az ügyfelei. A tengerentúli székhelyű edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártó  megvásárolta  a  Celect nevű bostoni székhelyű mesterséges intelligencia startupot. A Nike azért döntött a tranzakció mellett, mert úgy érezte, hogy a vállalkozásban ott van a potenciál arra, hogy többet tudhasson meg az ügyfeleiről és arról, hogy miért döntenek egy adott termék megvétele mellett. A Celect a megadott kiskereskedelmi adatok alapján készíti el a számításait, amelyek komoly segítséget jelenthetnek akkor, ha például egy sportszergyártó költség-haszon elemzéseket akar elvégezni. Eric Sprunk, a Nike ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy miután a termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet, ezért kiemelten fontos számukra az adatok optimalizálása és az, hogy reagálni tudjanak a fogyasztói magatartásokra. Így nagyon is személyre szabott módon tudják kiszolgálni a vásárlóikat. A két fél az ü...

Sziszifuszi robotok és túlontúl menő házak az IKEA központjában

CSURGÓ DÉNES KÖVETÉS 2018.06.17. 17:11 Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra. Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a...